Innovációk diétázóknak és paleo hívőknek

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 03. 11:38

Macskanyelv, Gombóc Artúr, Pom Pom, Tymbark, Olympos, Zizi-Top, STR8, BU – miben egyeznek ezek a Magyarországon jól ismert márkanevek? Nos, mindegyikük hazai adaptálásában és forgalmazásában főszerepet játszott Terbe Zsolt, aki a szakirányú egyetemek elvégzése után 1997-ig a sütőiparban, majd az élelmiszer kereskedelem különböző területein szerzett tapasztalatot.

OLYMPUS DIGITAL CAMERABár a vásárló számára egy dezodornak és egy tábla csokoládénak semmi köze sincs egymáshoz, annyiban mégis megegyeznek, hogy számos esetben a nagykereskedelmi cégek sokszor mindkét terméktípust forgalmazzák, és a hipermarketekben is közeli polcokon kapnak helyet.

Sőt. A BU női parfümök annak idején fémdoboz formát kaptak, amelyet úgy kellett kibontani, mint egy konzervdobozt. Eva Herzigova, az egyik legszebb, ikonikus modell éppen ezért látványosan a hűtőből vette ki a BU-t, és aztán nyitotta fel.

Az új évezredben a Maspex Hungary Kft. kereskedelmi igazgatójaként nemcsak a cég friss termékeinek bevezetésében is részt vett. Bizonyára mindnyájan ismerjük a Kubu gyerekitalokat, a La Festa Capuccino-kat, vagy a Lengyelországban szintén közkedvelt Tymbark üdítőital termékcsaládot, amelyet ma Top Joy néven emelünk le a polcokról Magyarországon. a Top Joy üdítő azzal lepi meg a fogyasztót, hogy olyan tépőkupak van rajta, amelyben különböző rövid, frappáns üzeneteket vannak elrejtve.

Az Olympos citromlé az egyik legpatinásabb élelmiszermárka. Csomagolásának innovatív megújításában, üzleti tervezésében Zsolt aktív szerepet vállalt, neki is köszönhető, hogy létrejött az a speciális flakonforma, amelynek teteje kézben tartott narancsot formáz.

Ezután a Szerencsi Bonbon Kft-nél dolgozott nagy sikerrel, hisz e márkanév név kiaknázásában az édesség piacon kiemelkedő üzleti lehetőséget látott. Így is lett: a Kft. forgalma 600 millió forintról 1.400 millióra emelkedett 2009-2014 között. A Szerencsi desszertek – a Macskanyelv, a Keringő, a Citrusliget –, mikulás és húsvéti figurák, szaloncukrok is ekkor kezdték meg újra karrierjüket.

2012-ben egy sikerszéria vette kezdetét: együttműködési megállapodás született Csukás István és Sajdik Ferenc Kossuth-díjjal elismert alkotókkal. Pom Pom meséi, illetve a Gombóc Artúr nemcsak a filmvásznon arattak sikert. A Szerencsi csokoládé fesztiválon, ünnepélyes keretek között mutatták be az új csokoládékat, amelyen az akkor a 80. születésnapját ünneplő Sajdik Ferenc is részt vett. Gombóc Artúr több mint 350 kilós csokiszobra mellett Pom Pom Picúr is egész alakos csokoládészobrot kapott, melyet a díszvendég előtt lepleztek le. A szobrok Ecker Róbert szobrászművész alkotásai és a Szerencsi Várban azóta is megtekinthetők.

Zsolt 2013-ban részt vett az 1953-as Aranycsapat angliai győzelmének emléket állító 6:3 szelet kifejlesztésében is. A Diabon termékcsalád jelentős újdonság, már átvezet abba a körbe, amely a szakember kedvenc területe, és amelyben óriási jövőt lát: az alacsony kalóriatartalmú, cukor helyett már édesítőszert tartalmazó termékcsaládok piacra dobásában.
Magyarországon több millió ember elhízott, cukorbeteg vagy éppen csak szeretné magát formában tartani. Ugyanakkor szereti az édességet, mint bárki más.

Olyan nassolnivalókra van tehát szükség, amelyek finomak, egészségesek, és nem hizlalnak.
Hogy ilyen nincs? De lesz: e hatalmas vevőkör számára tervez izgalmas, egészséges újdonságokat Molnár Sándorral, akivel már a Szerencsi innovatív termékek fejlesztésben is szorosan együtt dolgozott.

Jelenleg a Ginto Trade Kft új szellemi hozzáadott értékű, termékei bevezetésén dolgoznak.

Mindezen innovációk gyártási és összetételi kreátora, Terbe Zsolt kollégája és munkatársa, Molnár Sándor, aki munkásságát az Édességkutató Intézetben kezdte és dolgozott minden meghatározó magyarországi csokoládégyártó vállalatnál.

(x)

Kapcsolódó cikkeink