Ingyenes segítséget kapnak a vidékfejlesztésre pályázók
Bővültek a Széchenyi Programiroda térítésmentes szolgáltatásai, a vidékfejlesztési forrásokra pályázók ingyenes tájékoztatást és fejlesztési tanácsadást kaphatnak – közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) szakértői mostantól a Széchenyi Programiroda megyeszékhelyi irodáiban ingyenesen bemutatják a vidékfejlesztési pályázatokat, segítenek választani a fejlesztési lehetőségek közül. A Miniszterelnökség indoklása szerint a vidékfejlesztési források gyorsabb lehívása és a pályázás könnyítése érdekében vezették be a szolgáltatást.
A Miniszterelnökség alatt működő programiroda a legnagyobb állami fejlesztéspolitikai tanácsadó vállalat Magyarországon, 60 ügyfélszolgálati ponton, több mint 180 tanácsadóval áll a pályázók rendelkezésére.
A Miniszterelnökség közölte azt is, hogy felfüggeszti a kertészeti gépbeszerzésre kiírt pályázatot a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt. A kiírásra eddig 27 milliárd forint igény érkezett.
A pályázatra a mezőgazdasági termelők, illetve csoportjaik 2017. január 6-tól kezdhették meg támogatási kérelmeik benyújtását. A felfüggesztésről és a pályázati felhívás részleteiről a www.palyazat.gov.hu honlapon olvasható bővebb tájékoztatás. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kitörési pont előtt a magyar mezőgazdaság
Az elmúlt évek viszontagságai ellenére a magyar agrárium bizonyította exportképességét.…
Tovább olvasom >AKI: tavaly meghaladták az 1400 milliárd forintot az agrár- és vidékfejlesztési kifizetések
Tavaly, vagyis a 2027-ig tartó agrárpolitikai ciklus első évében 1409,2…
Tovább olvasom >Véleményezhetők az új kertészeti és élelmiszeripari pályázatok
Megkezdődött Magyarország Közös Agrárpolitika Stratégiai Terve alapján az új vidékfejlesztési…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megállt a globális élelmiszerár-csökkenés
A globális élelmiszerpiac az utóbbi hónapokban csekély változásokat mutatott, de…
Tovább olvasom >Jelentős árcsökkenés a magyar nyugdíjasok árkosarában
Az Mfor Nyugdíjas Árkosár májusi adatai szerint áprilishoz képest meglepően…
Tovább olvasom >Pénztármentes üzlet árusítja a felzárkózó településekről érkező gasztronómiai termékeket
Az ország jelenlegi egyetlen, teljesen automatizált, pénztár és eladó nélkül…
Tovább olvasom >