Ingyen malacokat ad a román kormány a mangalicatenyésztőknek
Minimum kettő, maximum tíz ingyen malacot ad a román kormány azoknak az állattenyésztőknek, akik bizonyos feltételek mellett vállalják a mangalica és a báznai sertésfajták hizlalását – döntötte el szerdán a román kormány.
A csekély összegű támogatási programba sertéstenyésztők és húsfeldolgozók egyaránt beiratkozhatnak a kormányhatározat hatályba lépésétől számított 90 napon belül. Az erre vonatkozó kérvényeket a megyei mezőgazdasági igazgatóságokon adhatják le.
Az állami támogatást három évig tervezi működtetni a kormány, idénre 4,6 millió lejt (306,7 millió forint) különítettek el erre a célra.
A tenyésztőknek szerződést kell kötniük valamely húsfeldolgozóval, s ennek értelmében a legkevesebb 130 kilósra hizlalt mangalica és báznai sertésállomány felét előre meghatározott áron át kell adniuk nekik.
A kormány azért döntött az állami támogatás biztosításáról, mert jelenleg kicsi a romániai mangalica és a báznai állomány, a tenyésztők többsége lemondott erről a két fajtáról, és szeretnék gyarapítani a számukat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: a magyar mezőgazdaság 21. századi újjászületése a munkánk
A magyar mezőgazdaság 21. századi újjászületése látható Mélykúton, ez a…
Tovább olvasom >AM: komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium (AM) a ragadós…
Tovább olvasom >Agrárminiszter: A magyar mezőgazdaság 21. századi újjászületése a munkánk
A magyar mezőgazdaság 21. századi újjászületése látható Mélykúton, ez a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >