Informatikailag felkészületlenül érte a hazai cégek többségét a járványhelyzet
A cégek közel kétharmada felkészületlenül vágott bele a biztonsági követelmények megteremtésébe a koronavírus-járvány kitörésekor – mutat rá az idén 30 éves Panda Security friss hazai felmérése. A vállalkozások többsége az informatikai fejlesztések mellett a dolgozói képzésével javította a kiberbiztonságot. A döntéshozók a jövőben további lépéseket tesznek az IT-védelem megerősítése érdekében.
A járványügyi veszélyhelyzet alatt távmunkába költözött magyarországi vállalatok IT-biztonsági tapasztalatait összegezte a Panda Security hazai körképe. A több mint hetven kis- és közepes vállalkozás, valamint nagyvállalat vezetői körében végzett kutatás szerint a cégek 61 százalékát érte legalább részben felkészületlenül a távmunkába költözés miatti informatikai biztonság megszervezése. A válaszokból kiderült, hogy az ennek érdekében tett lépések meghatározásáról elsősorban a cégvezetők (35%), az informatikai vezetők (32%), valamint a rendszergazdák (12%) döntöttek.
Dolgozóik biztonságos munkavégzésének elősegítésére a cégek főként virtuális magánhálózat (VPN) alkalmazásával (68%), munkatársaik oktatásával (51%), végpontvédelem telepítésével (45%) és a felhasználói jogosultságok szigorításával (34%) léptek. Mindemellett a járványhelyzet adta megváltozott munkavégzés a cégek jelentős részét, mintegy kétharmadát ösztönzi valamiféle IT-biztonsági előrelépésre. A válaszadók leginkább a biztonsági képzést (32%), otthoni munkavégzésre vonatkozó IT-szabályozás létrehozását (30%), IT-biztonsági menedzsment és monitoring rendszer bevezetését, illetve javítását (30%), valamint tűzfalvédelem bevezetését vagy erősítését (23%) tervezik.
„Örömteli hír, hogy a felkeresett cégek jelentős része az otthoni munkavégzés biztonsága érdekében IT-védelmi fejlesztéseket tervez, hiszen ma már nem az a kérdés, hogy érhet-e valakit kibertámadás, hanem az, hogy mikor. Különösen előremutató emellett a munkatársak biztonsági képzésére tett szándék. Ennek fontosságát már jó ideje hangsúlyozzuk, hiszen számos esetben rajtuk múlik egy-egy betörés sikere” – mondta Gölcz Dénes, a Panda Security hazai ügyvezető igazgatója.
A felmérésben megkérdezett cégek közel negyede (22%) nincs tisztában azzal, hogy érte-e őket egyáltalán betörés az elmúlt időszakban. A járványhelyzet alatt támadást szenvedett cégek majdnem fele (44%) a belső folyamatok leállásáról, hatékonyság-csökkenésről és adatok elvesztéséről (22-22%), valamint az üzletfolytonosságban történt károkról (12%) számolt be.
„Az előrejelzések szerint a jövőben egyre több kihívásra kell majd felkészülnünk, akár mint a mostani járvány okozta hirtelen távmunkára átállás, ezért minden cégnek érdemes egyben az IT-biztonság kérdését lehetőségeihez mérten napirenden tartani, mert a tapasztalatok alapján a támadások volumene ilyenkor sem csökken” – tette hozzá a szakember.
Kapcsolódó cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Költségtudatosság és tech-nyitottság – így utaznak külföldre a magyarok idén a Visa felmérése szerin
A magyarok 36%-a tervez külföldi nyaralást a közelgő szabadsága alatt,…
Tovább olvasom >Új törvényjavaslat védené a hagyományos pénztárakat a nagy üzletekben
A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, Simicskó István olyan törvénymódosítást kezdeményezett, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >