Indul a tejkamion
Tejkamion elindítását tervezi tavasszal a hazai tejpaci szereplőket tömörítő Tej Terméktanács, amely így kívánja népszerűsíteni a tej- és tejtermékfogyasztást, illetve az egészségtudatos táplálkozást – írja az agrarszektor.hu. A fő célcsoport a fiatal generáció, ezért döntöttek a rendhagyó marketingeszköz mellett. Pénzt az agrártárca felügyelete alatt álló Agrármarketing Centrumtól várnának, a döntés pár héten belül megszülethet.
A tejkamion a tervek szerint edukációs jellegű, mozgó roadshow-elemként működne, és időről időre felbukkanna egy-egy iskolában, üzletláncok parkolójában vagy a nyári fesztiválokon. A belsejében bemutatnák a tejfeldolgozás állomásait a tehéntől az asztalig, de lenne termékkóstoltatás is, illetve gyerekeknek, családoknak szóló, oktató jellegű élményparkot is kialakítanának benne. A Tej Terméktanács úgy tervezi, hogy a tejkamion feltűnő, egyedi megjelenésével és élményszerű edukációs lehetőségeivel idén körülbelül 35 ezer gyerek, valamint családtagjaik, pedagógusaik oktatását tenné lehetővé – tudtuk meg Harcz Zoltántól, a szervezet ügyvezető igazgatójától.
A terméktanács még tavaly novemberben határozott arról, hogy részletes pénzügyi-szakmai ajánlatot kér a tejkamion kialakítására a Hinora Global Marketing Kft-től. Januárban elfogadták a megvalósításról szóló előterjesztést, a terméktanács ügyvezető igazgatója pedig kezdeményezze a kormánynál a projekt végrehajtását.
Minderre azért volt szükség, mert a pénzt az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC) 2017-es költségvetéséből kívánják előteremteni. Emellett a terméktanács is működtet egy közösségi marketingalapot egy miniszteri rendelet előírásai szerint. Ebbe 2015-ben mintegy 176,5 millió forint bruttó bevétel folyt be (a tavalyi évről szóló beszámolót a szakmaközi szervezet május 31-ig köteles nyilvánosságra hozni). A piaci szereplők által feltöltött alapból olyan programokat finanszírozhatnak, amelyek a fogyasztók – különösen a fiatalok – tej- és tejtermékfogyasztására, egészségtudatos táplálkozására irányulnak.
A tejkamion is azt a célt szolgálja, hogy felhívják a figyelmet a tej- és tejtermékfogyasztásra, illetve a termékek egészséges táplálkozásban betöltött szerepére. Az egészségtudatos táplálkozás kialakításával párhuzamosan felépítik az ágazat saját védjegyeit is. Mindezt cég- és márkasemlegesen, tudományos ismeretekre építve igyekeznek elérni.
A terméktanács a tejkamion ügyében most a Földművelésügyi Minisztérium állásfoglalását várja, mivel a tárca felügyeli az AMC működését. Információink szerint a döntés még márciusban megszülethet.
Magyarországon az egy főre jutó éves tejtermékfogyasztás 155-165 liter között mozog, szemben például a 1980-as évek 200 liter feletti szintjével. A hazai ágazatnak ráadásul belső piacvesztéssel is szembe kell néznie, amelyet leginkább a külföldi UHT-tejek és trappista sajtok okoznak, mivel ezek sokszor dömpingáron érkeznek az országba. A tejpiaci anomáliák – amelyek együtt jártak a felvásárlási árak csökkenésével is – tavaly tejtermelői demonstrációkhoz vezettek.
Az ágazati szereplők a problémák csökkentéséhez szükségesnek tartják a belföldi fogyasztás növelését, és azt is, hogy a vásárlók magyar termékeket vegyenek. Emiatt igyekeznek igénybe venni különböző marketingeszközöket, amelyek szerintük a fogyasztás növelésével hozzájárulhatnak a hazai tejszektor stabilizálásához. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
A Tej Terméktanács már 20 éve edukálja a gyerekeket
A Tej Terméktanács több mint 20 éve végez országos szintű,…
Tovább olvasom >Kiemelt figyelem a tejtermékek árain: Az árfigyelés és a piaci trendek hatásai
A Kormány gazdaságpolitikai intézkedései középpontjában az alapvető élelmiszerek, így a…
Tovább olvasom >Alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében lép fel a GVH
Újabb lépéseket tesz a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az áremelkedések visszaszorítása…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >