Indul a Szentkirályi Tehetségprogram közönségszavazása, 3,5 millió forint sorsáról dönthetnek a voksok
Július 22-től több mint egy hónapon át szavazhat a nagyközönség az ötödik Szentkirályi Tehetségprogram három döntősére. A közönség szavazatainak arányában a Szentkirályi 2 millió, 1 millió és 500 ezer forintot oszt szét a három sportoló között, ráadásul a díjazottakkal országos tévékampányban, a termék csomagolásán, valamint különböző reklámfelületeken is találkozhatnak a fogyasztók.
Az utánpótláskorú sportolókat támogató kezdeményezésre ezúttal bármely nyári olimpiai sportágban jeleskedő 14-18 év közötti fiatalok jelentkezhettek. A szakmai zsűri döntése alapján az idei programban Kriszt Sarolta atléta, Nagy Napsugár úszó és Zemán Zóra Zoé öttusázó jutottak tovább a következő fordulóba, ahol a sportkarrierjüket előremozdító anyagi támogatásért szállhatnak versenybe. A sportrajongók szeptember 1-ig adhatják le szavazatukat a www.szentkiralyi.hu/tehetsegek oldalon, a verseny végén a szavazók között kisorsolnak egy Ssangyong Torres sportos autót is.
Kapcsolódó cikkeink
Indul a Szentkirályi Tehetségprogram közönségszavazása, 3,5 millió forint sorsáról dönthetnek a voksok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ismét kinyit a Jövő Áruháza a SIRHA Budapest kiállításon! (4. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tavaszi forgatag a 60 éves EuroShop szakkiállításon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az EU-ban februárban, Magyarországon javult
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


