Eldőlt a Szentkirályi Tehetségprogram 3,5 millió forintos össztámogatásának sorsa
A 2024-es Szentkirályi Tehetségprogram szakmai zsűrije június elején választotta ki a program három dobogósát, akiket a díjnyertes ásványvízmárka az országos ismertségen túl, összesen 3,5 millió forinttal támogat. A nyári olimpiai számokban kiemelkedő fiatal sportolók, Nagy Napsugár úszó, Zemán Zóra Zoé öttusázó és Kriszt Sarolta atléta helyezéséről, és így pénznyereményéről azonban idén először a közönség döntött. A szavazás szeptember elsején zárult, a legtöbb szavazatot végül Zemán Zóra Zoé kapta.
Az ötödik alkalommal meghirdetett Szentkirályi Tehetségprogramra, amely a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával jött létre, idén a nyári olimpiai sportágakban tehetséges 14-18 éves utánpótlás-sportolók jelentkezhettek. A rekordszámú, több mint 150 pályázó közül az öttagú zsűri – Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség sportigazgatója, tornász olimpikon és a program nagykövete, Kovács Katalin háromszoros ötkarikás bajnok kajakozó, Nagy Tímea olimpiai bajnok vívó, Balogh Levente a Szentkirályi Magyarország elnöke, valamint Fábián László a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, olimpiai bajnok öttusázó – szakmai szempontok alapján választotta ki a három nyertest július elején, de helyezésükről idén elsőként nem ők döntöttek, a sorrend közönségszavazáson dőlt el.
A 2024-es Szentkirályi Tehetségprogram közönségszavazásnak eredménye:
- 1. helyezett – A kétmillió forintos támogatást a 18 éves Zemán Zóra öttusázó nyerte el, aki hazai és nemzetközi versenyeken az elmúlt három évben 13 alkalommal végzett első helyen.
- 2. helyezett – A mindössze 16 éves, többszörös hosszútávú és rövidpályás magyar bajnok, Nagy Napsugár úszó egymillió forintos támogatásban részesül.
- 3. helyezett – Az elmúlt három évben különféle atlétikai számokban 15 országos első, európai versenyeken pedig hétpróbában első és második helyeket szerző 18 éves Kriszt Sarolta atléta félmillió forintnyi támogatást nyert el.
A közönség választott
A 2024-es Szentkirályi Tehetségprogram három kiválasztott sporttehetségét a díjnyertes ásványvízmárka többmódon is támogatja. Az eredményhirdetés óta több reklámfilmben, plakátokon és digitális felületeken is megjelentek, valamint a Szentkirályi 1,5 literes PET-palackos termékeinek címkéin és zsugorfóliáin is szerepelnek a fiatal sportolónők, ezzel országos ismertséget szerezve. Másrészt, a helyezésük függvényében a Szentkirályi összesen 3,5 millió forintot oszt szét köztük. Az első helyezett kétmillió forintot, a második egymillió forintot, a harmadik pedig 500 ezer forintot nyer, amelyet szabadon felhasználhatnak például sportfelszerelésekre, nevezési díjakra vagy akár edzőtáborokra. A fiatal sportolókra a Szentkirályi Tehetségprogram weboldalán, július 22. és szeptember 1. között több ezer szavazat érkezett. Az így kialakult sorrend alapján pedig kiderült, hogy a három kiemelkedő tehetség közül, ki mekkora összeget fordíthat a sportfejlődésére, és karrierje előmozdítására.
Kapcsolódó cikkeink
Indul a Szentkirályi Tehetségprogram közönségszavazása, 3,5 millió forint sorsáról dönthetnek a voksok
Július 22-től több mint egy hónapon át szavazhat a nagyközönség…
Tovább olvasom >Felismeri a sportolókat az MBH Bank olimpiai kisfilmjében?
Aktív és már visszavonult sportolók egész sora tűnik fel az…
Tovább olvasom >Indul a Szentkirályi Tehetségprogram közönségszavazása, 3,5 millió forint sorsáról dönthetnek a voksok
Július 22-től több mint egy hónapon át szavazhat a nagyközönség…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a Trade magazin 2024/10. száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában, 168 oldalon jelent meg. Alább, a levél…
Tovább olvasom >TheVR Mekis kedvence: influenszer ihlette menü a McDonald’s-ban
Október 14-től Magyarországon is elérhetővé válik a McDonald’s új, TheVR…
Tovább olvasom >Rekordmagasságba emelkedett a vaj ára Európában: kihívások előtt a pékségek és cukrászdák
Európában történelmi rekordot döntött a vaj ára, ami komoly kihívások…
Tovább olvasom >