Az IKEA e-kereskedelmi cégen keresztül értékesít Kínában
Az IKEA az Alibaba tulajdonában lévő e-kereskedelmi óriásnál, a Tmallnál kezdte árusítani termékeit – írja az origo. Ez az első alkalom, hogy a világ legnagyobb bútorgyártója egy harmadik fél segítségével értékesíti a termékeit a cég 77 éves története során.
A svéd bútorgyártó abban reménykedik, hogy a lépéssel jobban elérik a kínai vásárlókat, akik előszeretettel használják az e-kereskedelmi oldalakat. A partnerség megszületésében közrejátszott a koronavírus is, aminek következtében az IKEA az összes boltját bezárta Kínában még január végén.
Az IKEA szerint ez nem jelenti azt, hogy teljesen átállnak az e-kereskedelemre az országban, inkább kiegészítő funkcióként használják majd a bútorok eladásánál. A Tmall és a svéd gyártó együttműködése a tervek szerint hat hónapig tart, majd ezt követően összegzik az eredményeket és ha sikeres ítélik, akkor folytatják a partnerséget.
Az IKEA az elmúlt években kezdett el alkalmazkodni a gyorsan változó vásárlói szokásokhoz, így komoly fejlesztést hajtottak végre az e-kereskedelmi részlegnél és az online értékesítés területén is.
A vállalat továbbra is kulcsfontosságúnak tartja a kínai piacot a növekedéshez, ezért óriási kínálattal jelentkeztek a Tmall felületén. A cég 9500 termékéből első körben 3800 lesz elérhető, emellett pedig javítást, összeszerelést és házhozszállítást is vállalnak. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Meglepetés Kínából: 21,8%-kal ugrott az export, a chipkivitel kiemelkedően nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ég veled, konyhaasztal: a magyarok kétszer akkora eséllyel vacsoráznak az ágyban, mint a világ többi része

Tovább olvasom >További cikkeink
Amikor egyszerre kell helytállni: válaszok a szendvicsgeneráció kihívásaira
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Henkel organikus növekedést ért el 2025-ben, az innovációnak és a megnövelt hatékonyságnak köszönhetően a nyereségesség is javult
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >