Illegálisan forgalmazott étolajat és kristálycukrot talált a Nébih

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 12. 03. 11:58

Több mint 250 ezer liter külföldről behozott, illegálisan forgalmazott étolajat és több mint 70 ezer kilogramm kristálycukrot találtak két székesfehérvári raktárépületben – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A termékeket nem bejelentett élelmiszer-kereskedelmi tevékenység miatt kivonták a forgalomból.

A Nébih hétfői közleménye szerint folyamatban van a várhatóan több millió forintos bírság kiszabása.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának közös ellenőrzésére során megállapították, hogy három helyi vállalkozás illegális, nem bejelentett kereskedelmi tevékenységet folytatott, valamint az általuk forgalmazott több százezer liter étolaj, valamint több tízezer kilogramm cukor nyomon követése sem volt biztosított.

A vállalkozások megszegték azt a 2010-es vidékfejlesztési minisztériumi rendeletet is, amely szerint minden, első magyarországi tárolási helyet üzemeltető élelmiszer-vállalkozónak be kell jelenteni tevékenységét. A bejelentést a létesítmény helye szerint illetékes megyei kormányhivatal kerületi hivatalánál kell megtenni a hatósági ellenőrzések biztosítása érdekében.

A hiányosságok miatt a hatóság azonnali hatállyal elrendelte a raktárépületekben talált élelmiszer-tételek forgalomból való kivonását, a forgalomba hozatalt megtiltotta és a raktárakat zárolta. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink