IKEA áruház épül Soroksáron
Bővíti magyarországi hálózatát a svéd IKEA, a harmadik áruház alapkövét kedden helyezték el Soroksáron – közölte a társaság az MTI-vel.
Az áruház 2017 első felében fog megnyílni, addig mintegy 300 új munkatársat szeretne felvenni az IKEA Magyarország – jelezték.
Az IKEA a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje, összesen 328 áruházzal rendelkezik 28 országban, franchise rendszerében pedig több mint 40 áruház üzemel.
A svéd IKEA-csoport korábbi közlése szerint augusztusban lezárt előző üzleti évében árbevétele 5 százalékkal 31,9 milliárd euróra, nettó nyeresége pedig 5,6 százalékkal 3,5 milliárd euróra emelkedett.
A konszern 3,2 milliárd euró értékben hajtott végre beruházásokat az előző évi 2,2 milliárd euróval szemben. Az IKEA arra számít, hogy árbevétele 2020-ig 50 milliárd euróra emelkedik.
Az IKEA Magyarország árbevétele a legutóbbi nyilvános adatok szerint a 2014 augusztus végéig tartó pénzügyi évben több mint 17 százalékkal, 41 milliárd forintra nőtt. A magyarországi áruházak vásárlóinak száma 7 százalékkal emelkedett, a kosárérték pedig vásárlásonként 10 százalékkal. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az IKEA a vásárlók oldalán állva több mint 2,1 milliárd eurót fektetett be az árak csökkentésébe
Ma az Ingka Csoport 39,6 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt…
Tovább olvasom >Az IKEA új kollekciója elhozza otthonainkba a svéd természetet
A gyermekeknek szóló, SKOGSDUVA kollekciót a varázslatos svéd erdők ihlették,…
Tovább olvasom >Itt az IKEA karácsonyi kalendáriuma: Drágulás és meglepetések
Az IKEA karácsonyi kalendáriuma, a „Vintersaga” idén is kapható a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb üzletet nyitott Szegeden a PENNY
Október 10-én Csongrád-Csanád vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a PENNY.…
Tovább olvasom >Adományozással ünnepli 100. áruházának nyitását a JYSK Magyarország
Október végén Debrecenben nyílik a JYSK legújabb áruháza, amely hazánkban…
Tovább olvasom >Izgalmas időszak a magyar csomagküldő piacon: kihívások és átalakulások a szektorban
A magyarországi csomagküldő cégek az elmúlt években számos kihívással szembesültek,…
Tovább olvasom >