Így versenyez egy főiskolás

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 05. 16. 07:25

Az Olivier Roellinger nemzetközi szakácsverseny kelet-európai döntőjében (részletek áprilisi számunkban) a győztesek közé került Ramocsai Barbara, a BGE KVIFK hallgatója – vele beszélgettünk.

– Diáknak vagy szakácsnak érzi magát?

– Az érettségi után a Gundel Károly szakképző iskolában szakácsbizonyítványt szereztem, azóta a szakmában dolgozok. Emellett jelentkeztem a BGE turizmus-vendéglátás szakára, tehát az egyetem elvégzéséig elsősorban szakácsnak érzem magam.

– Miért halas versenyt választott?

– Szeretek halakkal dolgozni, és szívesen fogyasztom is, így mikor megláttam a fenntartható halászatról, felelősségteljes haltenyésztésről szóló versenykiírást – a környezet védelme mindig is szívügyem volt –, tudtam, hogy ott a helyem. Ezzel együtt szívesen versenyzek bármilyen témában. Ezúttal minden gördülékenyen ment, ki tudtam kapcsolni a külvilágot, a zavaró tényezőket. Az ételek a tervek szerint, a begyakorolt ütemben elkészültek, és úgy tudtam kiadni őket, hogy mindegyikbe bele tudtam adni a maximális tudásomat.

Ramocsai Barbara az őt felkészítő Sándor Dénessel

– Mit ad a remek eredmény a főiskolai előmeneteléhez?

– Az eredmény közvetlen haszonnal nem jár, de az oktatók jobban megismertek, és így aktívabban részt tudtam venni az egyetemi életben, a programokon és a tanításon kívüli rendezvényeken

– Hogyan tovább a szakmában?

– Jelenleg élvezem a változatos főzést és versenyzést, de a tanulmányaim befejezése után szeretnék olyan munkakörben dolgozni, ahol fel is használhatom az itt tanultakat. Sok tapasztalatot szeretnék szerezni, több étteremben és szállodában is dolgozni, és a kellő háttér megszerzése után esetleg saját üzletet nyitni. //

 

Kapcsolódó cikkeink