Így vásárol élelmiszert a magyar fogyasztó
Ár, íz, egészségesség – egy friss hazai kutatás szerint ezek a legfontosabb szempontok, amelyek meghatározzák a hazai fogyasztók élelmiszer-vásárlásait, miközben sem a hazai eredet, sem pedig a fenntarthatóság nem számít lényegesnek.
A Rama országos, reprezentatív kutatásában egyebek közt rákérdeztek arra, hogy a hétköznapi élelmiszerek vásárlása során milyen tényezők (íz, hagyományok, ár, származási hely, fenntarthatóság, egészségesség stb.) befolyásolják inkább a választást, e szempontok fontosságát pedig egy 9 fokú skálán kellett jelölni. E téren egyértelműen az ár nyert: 10-ből 6 válaszadónál (58%) a 3 legfontosabb szempont között szerepelt úgy, hogy a felük a legelső helyre rangsorolta ezt az aspektust. A második helyen az íz végzett (a válaszadók 56%-a említette az 1., a 2. vagy a 3. helyen), a harmadikon pedig az, hogy az adott élelmiszer mennyire számít egészséges választásnak (45%). Mindezzel szemben sem a hagyományok, sem a származási hely nem számít lényegesnek, továbbá a hazai eredet sem életbevágóan fontos.
A kutatás eredményei egy érdekes ellentmondásra is rávilágítottak: a fenntarthatósági szempontok szintén nem befolyásolják érdemben a vásárlási döntéseket, holott a megkérdezettek fele értett egyet azzal az állítással, amely szerint a növényi alapú táplálkozás kisebb környezetterheléssel jár, mint az állati eredetű élelmiszereken alapuló étrend. A környezetterhelés tekintetében a 20 év alattiak, az 50 év felettiek és a diplomások számítanak a leginkább tájékozottnak, körükben 10-ből 6-an vannak tisztában a növényi alapú étrend kisebb környezeti lábnyomával.
Szintén érdekes ellentmondás, hogy bár 10-ből 4-en egészségesebbnek tartják a növényi alapú táplálkozást, mégis a megkérdezettek fele vélte úgy, hogy az állati eredetű élelmiszereken alapuló étrend illeszkedik jobban az emberi szervezet igényeihez, ráadásul minden negyedik megkérdezett szerint megfizethetőbb is. //
Kapcsolódó cikkeink
Új „Live Well” címkét vezet be a Lidl Nagy-Britanniában
A Lidl GB lesz az első brit diszkontlánc, amely saját…
Tovább olvasom >Műanyag-cunami helyett üvegforradalom
Miközben a fenntarthatóság központi téma lett, több millió tonna műanyag-csomagolás…
Tovább olvasom >Jóval kevesebb cégnek kell majd fenntarthatósági kérdésekre válaszolnia
Bár július 1-től a minimum ESG-kérdéssorra vonatkozó elvárásban egyre több…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >MTÜ: csaknem 800 ezren vettek részt a Szent István napi ünnepségeken Budapesten
A mobilcella adatok alapján több mint 798 ezer mobiltelefonnal érkező…
Tovább olvasom >