Így segíthetjük legkönnyebben a nélkülözőket karácsonykor
Péntektől vasárnapig kerül sor az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciójára a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 153 településén 356 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd a felajánlásokat. Az Élelmiszerbank mindenkit arra kér, hogy a vásárlásakor a nélkülözők számára is tegyen egy tetszőleges tartós élelmiszert a kosarába, amit a fizetés után a kasszák melletti gyűjtőpontokon adhat le.
Az Élelmiszerbank 2006 óta minden évben megszervezi karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtő kampányát, ami az évek során a szolidaritás és az összefogás egyik legnagyobb hazai ünnepévé nőtte ki magát. Két éve például 347 ezer kilós rekorderedménnyel zárták a háromnapos programot, és 70 ezer nélkülözőnek tudtak segítséget nyújtani az ünnepek idején.
A jótékonykodást tavaly számos körülmény nehezítette, ami akkor az adományok mennyiségében is visszatükröződött, harmadával kevesebb felajánlás érkezett. Szerencsére idén már ársapkákkal és mennyiségi limitekkel sem kell szembe néznie azoknak, akik a nélkülözők segítésének legegyszerűbb módját keresik az ünnepekkor, vagyis a közvetlen élelmiszeradományozást. A konzervek, bébiételek és szaloncukor csomagok mellett ismét könnyen ajánlhatnak fel lisztet és étolajat is.
356 helyen segíthetünk az országban
A gyűjtésre november 17. és 19. között, péntektől vasárnapig kerül sor négy kiskereskedelmi lánc, a Tesco, az ALDI, az Auchan és a METRO áruházaiban, országszerte 356 helyszínen. Az adományokat az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkénteseinél lehet leadni, a kasszák közelében kijelölt gyűjtőpontokon. A felajánlásokat pénteken 15:00-20:00 óráig, szombaton 8:00-19:00 óráig, vasárnap pedig 8:00-18:00 óráig fogadják.
„Az Élelmiszerbanknál idén szokatlanul hamar, már jóval a fűtési szezon előtt meredeken nőni kezdett a segítségkérések száma. Ezek között különösen aggasztó a többgyermekes családok, az egyszülős háztartások és az idős emberek magas aránya. Szeretnénk, hogy senkinek ne maradjon üresen a tányérja az ünnepek idején. Önkénteseinkkel ehhez kérjük a vásárlók segítségét az előttünk álló hétvégén”
– mondta Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke.
Jó helyre megy, hatékonyan és megbízhatóan
A vásárlók az adományaikkal közvetlenül a környezetükben élő nehézsorsú embereket segíthetik. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület „etikus adománygyűjtő szervezet” minősítéssel rendelkezik, így a felajánlók biztosak lehetnek benne, hogy a segítségük tényleg azokhoz kerül, akiknek a leginkább szükségük van rá. Az összegyűjtött élelmiszereket az Élelmiszerbank az egyes áruházak környéken működő karitatív szervezetek közreműködésével juttatja el a nélkülözőkhöz az ünnepeket megelőző időszakban, illetve a leghidegebb januári hetekben. A rászorulók számára a készétel konzervek, a rizs, a tészta és a hozzájuk passzoló szószok, a liszt, a bébiétel, az étolaj, a tartós tej és az édességek jelentik a legnagyobb segítséget, illetve bármilyen hűtést nem igénylő élelmiszer.
A Tesco pénzügyi támogatást is nyújt a három nap során a vásárlók felajánlásai mellé. Az áruházaiban adományozott termékek értékének 20%-ával megegyező összeggel segíti az Élelmiszerbank egészéves élelmiszermentő munkáját. Aki pedig a hétvége során nem tud személyesen ellátogatni egyik áruházba sem, de szívesen segítené a gyűjtést, annak a Tesco Otthonról szolgáltatása kínál lehetőséget a jótékonykodásra. Honlapjukon néhány kattintással lehet 1000 és 5000 forint közötti adománycsomagokat vásárolni a nélkülöző családok részére.
Az Élelmiszerbank bízik benne, hogy a háromnapos összefogás nyomán jelentős mennyiségű adománnyal tudja enyhíteni az élelmezési problémákat és szebbé tenni a nehézsorsú emberek ünnepét. Az adományokból főként időseket, nagycsaládosokat, családsegítő szolgálatok és gyermekotthonok ellátottjait, fogyatékkal élő embereket, hajléktalanokat és az ország legelmaradottabb településein lakókat segítik majd. A tét nagy, a közös segítségnyújtás nélkül rászoruló emberek és családok tízezrei maradhatnak élelem nélkül idén karácsonykor.
Az Élelmiszerbank karácsonyi adománygyűjtéséről számokban
- Az előttünk álló hétvégén 153 településen 356 áruházban 6500 önkéntes működik közre a gyűjtésben;
- A tavalyi évben a háromnapos akció minden egyes percében 150 kiló élelmiszert adományoztak az áruházak vásárlói, tehát percenként 30 darab pakk összeállításához szükséges mennyiség jött össze;
- Ezekből akkor 48 246 darab, egyenként 5 kilogrammos élelmiszercsomag készült;
- Az adakozás egyszerűbbé tételét célozza, hogy egyes Tesco áruházakban előre összekészített adománycsomagokat is meg lehet vásárolni, amivel egy négyfős család ünnepi vacsoráját biztosíthatják a támogatók.
- A gyűjtésben részt vevő áruházak listája itt érhető el: https://bit.ly/aruhazlista2023
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 10 ezer tonna élelmiszert mentett meg az Élelmiszerbank 2024-ben
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2024-ben összesen 10 359 tonna lejáratközeli…
Tovább olvasom >Glutént tartalmazhat: proteinszeletet hívott vissza az Aldi Magyarországon
Az Aldi Magyarország visszahívott egy népszerű proteinszeletet, miután kiderült, hogy…
Tovább olvasom >Átadták az első okos értékesítési pontot, az Auchan GO-t
Hivatalosan is megnyílt az Auchan Magyarország új, innovatív kereskedelmi egysége,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Árrésstop árnyékában: így alakulnak a húsvéti bevásárlás költségei 2025-ben
Az idei húsvéti bevásárlási szezon igazi meglepetése nem a csokinyúl…
Tovább olvasom >Az élelmiszerbiztonságra is kihathat a ragadós száj- és körömfájás-járvány
Miközben a hatóságok versenyt futnak az idővel, hogy megfékezzék a…
Tovább olvasom >Húsvéti trendek: mit keresnek idén a vásárlók?
Tavaly márciusban, húsvét előtt közel 90 ezer doboz, azaz csaknem…
Tovább olvasom >