Így reagáltak a holland gazdák a kormány terveire

Szerző: STA Dátum: 2022. 07. 26. 10:10

Gazdák ezrei gyűltek össze július 20-án, szerdán Közép-Hollandiában, hogy tiltakozzanak a holland kormány üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, ezáltal a farmok kisajátítására irányuló tervei ellen. Traktorjaikkal akadályozták a forgalmat a nagyobb autópályákon.

Lassan haladó traktorokkal akadályozták a forgalmat a felháborodott holland gazdák

A tiltakozást a hónap elején szervezték meg, miután a kormány nyilvánosságra hozta a nitrogénemisszióra vonatkozó terveit, magára haragítva a gazdákat, akik azt állítják, hogy megélhetésük – és a mezőgazdasági szolgáltatóiparban dolgozók ezreinek a megélhetése – a tét. A szervezők szerint mintegy 40 000 gazdálkodó gyűlt össze az Amszterdamtól körülbelül 70 kilométerre lévő Stroe faluban. Többen „Nincsenek gazdák, nincs élelem” feliratú pólóban demonstráltak.

A kormány „elkerülhetetlen átmenetnek” nevezte a tervezetet, melynek során az üvegházhatású gázok kibocsátását akár 70 százalékkal is csökkenteni kell a természetvédelmi területekhez közeli helyeken, máshol területeken pedig akár 95 százalékkal is. Ennek eredményeképp sok farmert arra köteleznének, hogy adják el a földjeiket. Marijn van Heun, egy 23 éves tejtermelő Utrecht tartomány középső részéből azt mondta, hogy a kormányzati tervek megfosztják a fiatal gazdákat a jövőjüktől. Apáink, nagybátyáink nem fektethetnek be a jövőbe. Így fiatal mezőgazdasági termelőkként esélyünk sincs arra, hogy folytassuk a munkát és átvegyünk egy gazdaságot. ” – mondta. Nincs sok idő hátra

A kormánykoalíció további 24,3 milliárd eurót különített el olyan változások finanszírozására, amelyek valószínűleg sok gazdálkodót arra késztetnek, hogy drasztikusan csökkentsék állatállományukat, vagy teljesen megszabaduljanak tőlük. A terveket, amelyeket a tartományi kormányoknak kell végrehajtaniuk, még Mark Rutte miniszterelnök saját pártjának tagjai és koalíciójának más tagjai is ellenezték. A tartományi kormányok egy évet kaptak arra, hogy terveket dolgozzanak ki a csökkentési célok elérésére.

Valamit valamiért

A mezőgazdaság kulcsfontosságú ágazata a holland gazdaságnak, tavaly közel 105 milliárd euró értékű exporttal. Ennek azonban az az ára, hogy szennyező gázokat termelnek, annak ellenére, hogy a mezőgazdasági termelők lépéseket tesznek a kibocsátások csökkentése érdekében.

Forrás: Euronews

 

Kapcsolódó cikkeink