Így készül az árstop utáni életre a Kifli
Friss kilátásaikról tartott sajtóeseményt a kifli.hu március 8-án, Gabriel Makki új ügyvezető igazgatóval. Beszámoltak arról, mit terveznek az árstop után, illetve szóba került, hogy a KSH januári adatai szerint éves szinten a kiskereskedelmi forgalom csökkent, egészen pontosan 4,8 százalékkal, ezzel szemben a vállalat forgalma növekedett.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/03/Kepernyofoto-2023-03-08-18.42.21.png)
Változott a cég szortimentje is
Gabriel Makki elmondta azt is, hogy a szortimentjük teljesen megváltozott ahhoz képest, mint ami például fél évvel ezelőtt megtalálható volt a cégnél. A bővítés pedig egyértelműen azt a célt szolgálta, hogy egy sokkal nagyobb vásárlói közönséget érjenek el. A számok szerint a piaci részesedésük 0,4 százalékról 0,55-0,6 százalékra növekedett 2023 januárban, 2022 januárjához képest.
Ahogy az ügyvezető fogalmazott, az elmúlt időkben kialakult róluk egy kép, hogy mennyire drága szolgáltatást nyújtanak, és hogy a termékek is drágák. Ezen szerettek volna változtatni azzal, hogy sokkal több sajátmárkás terméket emelnek be, úgy hogy a minőségből nem engednek. Gabriel Makki beszélt a terjeszkedési terveikről is. Azt mondta ennek két fő tényezője van, az egyik, hogy kitudják-e szállítani frissen az élelmiszert, a másik, hogy ezt mennyire tudják gazdaságilag fenntarthatóan megcsinálni. Azaz úgy, hogy ne legyen a vásárlóknak addicionális költségük abból, hogy megkapják, amit rendelnek.
„A sajátmárkás termékek korszakát éljük most, az egész piacon megfigyelhető az ilyen termékek növekvő népszerűsége, ami érthető, hiszen a legtöbb esetben nem egy ismert márkanevet kell megfizetni, hanem magát a terméket, ami ár-érték arányban sokak számára megfelelő alternatíva”
– idézi Szalma Ritát, a kifli.hu kereskedelmi igazgatóját a Pénzcentrum. A szakember beszámolt arról is, hogy a nettó bevételüknek mára 6-7 százalékát teszik ki a sajátmárkás termékek. Ezekből kiemelte azt is, hogy leginkább a tejtermékeket és a felvágottakat keresik az emberek.
Újságírói kérdésre Szalma Rita elmondta, több szcenárióval is készülnek az árstop kivezetése kapcsán. A kereskedelmi igazgató kifejtette, a beszerzési árak ma már az egyes árstopos termékek esetében annyira magasak (akár a duplája), hogy ezt a kivezetéskor nem valószínű, hogy a piac le tudja majd követni. Ezért a szakember arra számít, hogy konszolidált áremelkedés fog eljönni a szóbanforgó termékek esetében. Szalma Rita kifejtette azt is, szerinte az akciózás új virágkora fog eljönni a magyar boltokba, mivel a kiskereskedők igyekeznek majd átterelni a vásárlókat a most árstopos termékekről más irányba.
Kapcsolódó cikkeink
10-ből 6 cég áremelést tervez
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet áprilisi féléves vállalati konjunktúravizsgálatának…
Tovább olvasom >A szélsőséges időjárást megérzi az élelmiszerpiac is
Magyarországon a következő hónapokban várhatóan emelkedni fog a liszt és…
Tovább olvasom >Lassanként visszaépülhet a kiskereskedelmi forgalom és lakossági fogyasztás
A kiskereskedelmi forgalom alakulása és a lakossági fogyasztás visszaépülése az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >