Így dobjuk fel az unalmas uzsonnákat, tízóraikat!

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 10. 28. 11:19

Rendkívüli időszakon vannak túl az iskolás gyerekek és a szüleik, hiszen közel féléves távollét után kellett visszatalálniuk a normál iskolaidőszakban megszokott kerékvágásba, vagyis a rohanós hétköznapokba. Épp jókor jön hát az őszi szünet, hiszen egyrészt mindenki kifújhatja magát egy kicsit, másrészt most lehet időt találni akár arra is, hogy elgondolkodjunk azon, miként lehetne változatosabbá, könnyebben és gyorsabban összeállíthatóvá tenni az uzsonnás dobozok tartalmát, hogy a gyerekek minél többször válasszák a kiegyensúlyozott étkezést a nassolás helyett. Felejtsük el a szalámis zsömlét és a mellé csomagolt almát: Az Upfield szakértői most abban segítenek, hogy egyszerűen elkészíthető, mégis izgalmas ételeket vihessenek a gyerekek az iskolába.

 

Figyeljünk a só- és zsiradéktartalomra

A szendvicskészítés talán valóban a legegyszerűbb megoldás, ha tízórairól/uzsonnáról van szó, de még itt is érdemes figyelni a kiegyensúlyozott só- és zsiradékbevitelre. Igyekezzünk alacsonyabb sótartalmú feltéteket választani, az állati eredetű hozzávalókból (felvágottak, sajtok) származó zsiradékokat pedig kombináljuk a telítetlen zsírokban gazdag növényi zsiradékokkal, például margarinnal.

Hová kerüljenek a zöldségek és a fűszerek?

Érdemes zöldségekkel és zöldfűszerekkel feldobni, változatosabbá tenni a szendvicseket. A zöldségek lehetőleg ne a szendvicsbe kerüljenek, hanem az uzsonnásdoboz másik rekeszébe vagy egy külön dobozba, így a feltétekből származó só nem tesz kárt bennük és nem is áztatják el az ételt. A zöldfűszereket – pl. frissen aprított snidlinget, bazsalikomot – viszont bátran használhatjuk a szendvics összeállítása során, de nem akárhogy. Szórjuk ezeket a margarinnal megkent oldalakra, a szórást követően pedig a kenőkéssel húzzunk rá még egy vékony réteget, hogy a zöldfűszerek bekerüljenek a margarinba. Ezzel a zsiradék megóvja a fűszereket a gyors oxidációtól, vagyis nem szürkülnek olyan gyorsan, így a gyerekek is szívesebben elfogyasztják.

A vasárnapi ebéd is jó kiindulási alap lehet

Már a vasárnapi ebéd készítése során felkészülhetünk a következő heti uzsonnákra: a maradék sült húsból, főtt zöldségekből és margarinból ízletes szendvicskrém készülhet, ha pedig egy pár szem burgonyával többet főzünk, kisebb további energiaráfordítással készíthetünk krumplis pogácsát vagy muffint. Nem kell csak a krumplihoz ragaszkodnunk: a különféle ízesítésű sós sütemények változatosan és viszonylag gyorsan elkészíthetőek és tartósak is. Ráadásul az elkészítésébe a gyerekek is bevonhatók, sőt, a nagyobbakra önállóan is rábízhatóak.

Nézzünk néhány izgalmasan egyszerű receptet!

Ha unjuk a klasszikus szendvicseket, készíthetünk tartalmas, sós ízvilágú muffinokat, amelyek nem csak az uzsonnásdobozban, hanem vacsorák, piknikek alkalmával is megállják a helyüket. Erre jó példa a fokhagymás-sonkás muffin, vagy a kolbásszal, zöldpaprikával és sajttal készülő magyaros muffin, ami egy pohár kefir vagy joghurt társaságában igazán laktató megoldás lehet. Ha mégis az édes harapnivalók felé húz a szívünk, egy gyors reggelire és tízóraira is tökéletes választás ez az egyszerűen elkészíthető, fémdobozban viszonylag sokáig eltartható müzlikeksz, ehhez a kekszes-almás sütihez vagy kókuszos kockához pedig még a sütőt sem kell bekapcsolnunk.

 

Kapcsolódó cikkeink