IGD: öt trend formálja a kiskereskedelmet 2019-ben
Az IGD a 2018. évi folyamatokat és fejleményeket áttekintve és alaposan elemezve öt olyan fő trendet vázolt prognózisában, amelyek az elkövetkező 12 hónapban – és azon is túl – formálják, alakítják majd a kereskedelmet világszerte.
1. „Az út adatokkal van kikövezve”
2018-ban az adatok minden korábbinál értékesebbé váltak a kiskereskedelmi szektor számára: az ellátásilánc-szakértők 46 százaléka az adatvezérelt üzletmenetet tartja a legfontosabbnak. Amellett, hogy hozzájárulnak a forgalom növekedéséhez, a kereskedelem szereplőit e pontos adatok segítik a vásárlói magatartás megértésében és a lojalitás jutalmazásában.
2. Jót tenni jó üzlet
A kereskedők és a márkák a fenntarthatóságot 2019-ben feltehetően már önálló, külön témaként fogják kezelni, és e téren magasra teszik a lécet. Meg akarják majd mutatni, hogy értékrendjük szilárd, és hogy a jó tettek számukra legalább olyan fontosak, mint az üzleti haszon. Ennek kapcsán már nem csupán elgondolkodnak a hulladékmennyiség csökkentéséről, hanem hatásosan és pozitív irányba kívánnak cselekedni.
3. Zavartalan vásárlási élmény a boltokban
A hagyományos üzleteknek továbbra is megvan az az óriás előnye az online térrel szemben, hogy itt a vásárlók személyesen válogathatnak az árucikkek között, lehetőségük nyílik impulzusvásárlásra, és ezekben a boltokban a vásárlás iránti vágyuk azonnal kielégülést nyer.
Nem csoda, ha 2019-ben mind több hagyományos kereskedő vállalkozik majd arra, hogy ezt az általuk az online csatornával szemben nyújtott előnyt kiaknázza, és a korral, valamint a fogyasztói igényekkel haladva maguk is egyre több digitális élményt nyújtsanak az üzleten belül. A technológiát segítségül hívva könnyítik meg a vásárlók számára például a kívánt árucikkek megtalálását, az egyes termékekről való minél szélesebb körű tájékozódást, valamint a promóciókban és nyereményjátékokban való részvételt.
4. Segíts, hogy egészséges legyek
A tanulmány szakértői úgy hiszik, hogy a vásárlók egészségtudatossága idővel nőhet, így abban támogatni őket, hogy jobban nézzenek ki, és jobban érezzék magukat, fontos prioritás a kereskedelem minden szereplője számára.
Következésképpen már nem csupán a fogyasztók, de a vállalkozások is többet foglalkoznak az egészségmegőrzés témájával, és azzal, milyen szerepe lehet a kiskereskedelemnek egy tisztább életvitel felé való elmozdulásban. Várhatóan egyre több kereskedelmi szereplő vág majd felvilágosító és edukációs tevékenységbe, illetve kezdi el a vásárlókat jutalmazni az egészségesebb életmódjukért – azaz pozitív megerősítéssel és közvetve tett javaslatokkal terelik finoman a fogyasztókat egy egészségesebb élet irányába.
5. Vásárlás bárhol, bármikor
Feltehetően további újító közösségi kereskedelmi megoldások jelennek meg 2019-ben, aminek keretében a kiskereskedők és beszállítók célzott marketingtevékenységet folytatnak, és új utakat nyitnak az online vásárlás még közösségibbé, kényelmesebbé és azonnalibbá tétele felé.
A vásárlás útjából elhárul minden akadály mind annak helyét, mind módját tekintve. Nem lesz többé szükség belépni egy webshopba, a bevásárlókosár akár videó- vagy tévénézés közben is megtölthető.
Nem feledve a tényt, hogy a C2C (consumer to consumer), azaz fogyasztók egymás közötti adás-vétele a közösségi kereskedelem egyik kulcseleme több ázsiai országban is, a Facebook például elindította a magánszemélyek közötti adásvételt szolgáló Marketplace szolgáltatását Szingapúrban. //
Kapcsolódó cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >MNB: átmenetileg emelkedik, de 2025-ben a három százalékos sávban alakulhat az infláció
A következő hónapokban átmenetileg emelkedik, 2025 egészében azonban jobbára a…
Tovább olvasom >Bank360: Költekezés helyett inkább spórolt a lakosság karácsony előtt
Az ünnepek előtt még szépen híztak a lakossági bankszámlák és…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >