Idén több mint 8 millió forint halvédelmi bírságot szabott ki a Nébih
Idén tavalyhoz képest a duplájára, 8 millió forintra nőtt az Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) feljelentései alapján a jogszerűtlen horgászat és halászat miatt kiszabott halvédelmi bírságok összege, amely arányosan emelkedett a tettenérések, feljelentések számával – mondta Zsigmond Richárd, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
Zsigmond Richárd ismertette, hogy a hivatalhoz tartozó Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) működése óta 2015-ben több mint 7 ezer, tavaly közel 10 ezer, idén pedig eddig több mint 15 ezer horgászt ellenőrzött. A halőrök 480 esetben vettek fel jegyzőkönyvet jogosulatlan halászat és horgászat miatt, valamint 80-szor indult hatósági eljárás jogsértés miatt. Emellett a halőrök számtalanszor szedtek fel illegális lerakott halászeszközöket, varsákat, hálókat – tette hozzá. Kiemelte, hogy az állami halászati őrök nemcsak a vízpartokon jogosultak ellenőrizni, hanem a halak és haltermékek mozgását is nyomon követhetik, ennek megfelelően az ÁHSZ idén országszerte 307 helyszínen – halboltokban, halárusító helyeken és éttermekben – végzett ellenőrzést. A szakemberek az ellenőrzések 10-15 százalékánál állapítottak meg szabálytalanságot, csaknem egy tonna igazolatlan eredetű hal, haltermék megsemmisítését rendelték el. Arról is beszámolt, hogy az ÁHSZ legutóbbi ellenőrzése során a halőrök a Vajas csatorna térségében 10 illegálisan kihelyezett, jelöletlen varsát szedtek fel, a Sió-menti csatornánál pedig 2 varsát távolítottak el, és 4 nagyobb jogsértéssel kapcsolatban intézkedtek. Hozzátette, hogy a leggyakoribb szabálytalanságok a fogási napló vezetésének elmulasztása, a méreten aluli hal megtartása, valamint a darabszám korlátozása voltak. A jogsértések nagyságrendjüktől függően 6 hónaptól 3 évig terjedő halászattól, horgászattól való eltiltást vonnak maguk után, a kiszabott bírság pedig 30 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedhet. Zsigmond Richárd megjegyezte, hogy az ÁHSZ 2015 óta működik, célja a halállomány védelme és a szabálytalan horgászat felszámolása. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Aszály, árnyomás és fogyasztáscsökkenés szorításában a magyar halászat
A magyar halászati ágazat egyre nehezebb helyzetbe kerül: az aszály,…
Tovább olvasom >Nagy István: a kormány 2027-ig több mint 20 milliárd forint forrást biztosít az akvakultúra fejlesztésére
A hazai akvakultúra kulcsszerepet játszik a horgászvizek egészséges és minőségi…
Tovább olvasom >Kedvező tapasztalatokkal zárult a nyári Nébih-ellenőrzések első szakasza
Kedvező tapasztalatokkal zárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata
Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott…
Tovább olvasom >Újabb drágulási hullám a baromfipiacokon: a csirkemell ára egy év alatt 17 százalékkal nőtt
Jelentősen emelkedtek a baromfitermékek árai Magyarországon az elmúlt hónapokban –…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >