Idén nyáron is lesznek SPAR-gyermektáborok
A SPAR Magyarország családi vállalkozásként mindent megtesz azért, hogy munkatársainak gyermekei számára emlékezetessé tegye a nyári időszakot. A vállalat az elmúlt évtizedben mintegy 4000 kisiskolásnak biztosított táborozási lehetőséget.

Évek óta táboroztatnak
Minden gyerek izgatottan várta az utolsó júniusi csengőt és a nyári vakációt, a dolgozó szülőknek azonban ez az időszak lényegesen több szervezést igényel, sokaknak pedig nem kevés fejtörést okoz a gyermek elhelyezése. A SPAR Magyarország, mint hazánk egyik legnagyobb foglalkoztatója segítséget nyújt abban is a munkavállalói számára, hogy gyermekeiket hozzásegíti a nyári táborozáshoz. Bár a koronavírus-járvány miatt 2020-ban elmaradt, az elmúlt évtizedben a vállalat minden évben szervezett tábort munkatársai iskoláskorú gyermekeinek. 2013 óta már több mint 4000 főt táboroztatott a SPAR, és erre a célra már összesen 200 millió forintot meghaladó összeget fordított.
Nemcsak a gyermekeknek nagy kaland, de a SPAR-csoport kollégáinak is jelentősen megkönnyítik a nyári időszakot a 6-14 év közöttieknek szervezett, legalább öt napig tartó, ottalvós táborok. A SPAR több turnusban, ingyenes buszjárattal viszi és hozza a gyerekeket a lakóhelyük és a szabadidős rendezvény között, ahol számtalan program – többek között kézműves foglalkozások, lovaglás, mászófal, trambulinok, pingpongasztalok, lovaskocsizás– várja őket.
Az évek óta tartó együttműködés keretében idén is a vértesboglári Vérteslovas Park ad otthont a nyári SPAR-táboroknak. A táborban való részvétel feltétele, hogy valamelyik szülő munkaviszonyban álljon a SPAR-ral, ugyanakkor a térítésmentesség munkabérszinthez kötött.
Kapcsolódó cikkeink
Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >Három vármegye, ahol nem a karácsony a csúcs: nyáron száguld a kiskereskedelem
Országos szinten december a kiskereskedelem csúcshónapja: az ünnepi szezon és…
Tovább olvasom >2,7 milliárd forintos beruházással lép szintet a SPAR logisztikája
Több mint 700 millió forintot fordított az üllői logisztikai központjának…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rewe – a németországi kényelmi szegmens vezető innovátora
Vezető innovátori szerepének további stabilizálására törekszik a Rewe Csoport a…
Tovább olvasom >