Idén már 25 fiatalt támogat a Magyarok Kenyere a Jövőért Ösztöndíjprogram
Második alkalommal hirdették meg a „Magyarok Kenyere a Jövőért Ösztöndíjprogramot” a Kárpát-medencei, agráriumban tevékenykedő fiatalok számára. Idén a tavalyinál kétszer több, 25 fiatal részesül egyéves ösztöndíjban, amit tanulmányaikra, szakmai fejlődésükre vagy a gazdálkodással kapcsolatos fejlesztésekre fordíthatnak. Az ösztöndíjakat 2024. november 11-én adták át az Országházban.
A Magyarok Kenyere – 15 millió Búzaszem program több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. A Program az évek során nemzeti, határokon átívelő önzetlen összefogássá alakult, általa minden esztendőben sok ezernyi rászoruló családnak segítenek búza- és pénzadományokkal a határon inneni és túli magyar gazdák.
A Magyarok Kenyere program új elemeként indul útjára tavaly a „Magyarok Kenyere a Jövőért Ösztöndíjprogram”, amelynek révén magyarországi és határon túli magyar agrárdiákok, egyetemisták, illetve az agráriumban dolgozó fiatalok részesülnek támogatásban. Az ösztöndíjat tanulmányaikra, szakmai fejlődésükre vagy a zöld gazdálkodással kapcsolatos fejlesztésekre fordíthatják.
A tavalyi 12 fővel szemben idén már 25 anyaországi és határon túli magyar fiatal részesült ösztöndíjban. Ez befektetés a jövőbe, ami sokszorosan megtérül a nemzet számára – hangsúlyozta Jakab István, a Magyarok Kenyere programot koordináló Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, az Országgyűlés alelnöke. Hozzátette: céljuk, hogy a háború és piaci problémák sújtotta agráriumban a fiatalok sikeresek legyenek, felkészüljenek a jövő kihívásaira.
Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta: az elmúlt 10 évben nagyobb fejlődésen ment keresztül az agrárium, mint az azt megelőző 50 esztendőben. A mai fiatalok azok, akik a jövő agráriumát építik, a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart előbbre viszik az innovációk és a digitalizáció adta lehetőségeket kihasználva. A NAK elkötelezett a generációs megújulásban, minden eszközzel támogatja a fiatalokat abban, hogy hatékonyan, eredményesen, környezettudatosan termeljenek.
Dr. Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Kárpát-medencei gazdatársadalom összefogását jelképező Magyarok Kenyere Program az ösztöndíjprogrammal tovább gazdagodott és a támogatottak köre is bővült. Az Alapítvány rendkívül fontosnak tartja, hogy a teljes magyar agrártársadalmat támogassa, különösen a mai gazdasági környezetben. A jövendő fiatal gazdáknak ma 25 ösztöndíjat adhattunk át, de a garanciavállalás által az Alapítvány évente 3500-4000 fiatal gazdálkodó pályakezdését, működését vagy beruházását támogatja, és ezt a számot a generációváltás keretében készek vagyunk tovább növelni.
A tavalyi díjazottak beszámolói szerint az ösztöndíjprogram rendkívül sikeres: a fiatalok gazdaságuk fejlesztésére, a termelés hatékonyságát javító eszközök beszerzésére, illetve tanulmányi célokra fordították az ösztöndíjat.
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: a Magyarok kenyere program a magyar gazdák hálaadása
A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program a magyar…
Tovább olvasom >Varga Mihály: a kormány kiáll a magyar gazdák érdekei mellett
A kormány a szuverenitás egyik pilléreként tekint az agráriumra, ezért…
Tovább olvasom >Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól
Jövőre Magyarország látja el a berlini fal leomlásának emlékére Németország…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >