Idén is több mint 200 áruházban szervez karácsonyi gyűjtést a Magyar Élelmiszerbank
Három napon keresztül, péntektől vasárnapig várja a lakosság élelmiszeradományait országszerte mintegy 120 településen, több mint 200 áruházban a Magyar Élelmiszerbank Egyesület.
A szervezet keddi közleménye szerint az 5000 önkéntes részvételével megrendezett hagyományos karácsonyi adománygyűjtő akcióban november 22-én 15 és 20 óra között, másnap 8 és 19 óra között, november 24-én pedig 8 órától 18 óráig várják elsősorban a tartós élelmiszeradományokat országszerte az ALDI, az Auchan, a METRO és a Tesco üzletláncok kijelölt üzleteiben.
A Tesco a vásárlók által az akció során adományozott termékek értékének 20 százalékával megegyező pénzbeli adományt is nyújt az Élelmiszerbanknak, az ALDI pedig fix összegű támogatással járul hozzá a szervezet élelmiszermentési tevékenységéhez.
Az akciókban összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank a gyűjtések helyének közelében élő rászoruló családoknak juttatja el még karácsony előtt.
Az Élelmiszerbank több mint 14 éve gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a feleslegessé vált élelmiszereket, amelyek között vannak közeli lejáratú vagy csomagoláshibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. A szervezet 2018-ban 11 ezer tonna mentett élelmiszerrel több mint 300 ezer nélkülözőt segített. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az élelmiszer-kiskereskedelem és a vendéglátás harca a kényelemre vágyó vásárlókért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megint jönnek, ropogtatnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ALDI minden üzlete nyitva lesz nagyszombaton
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Napi 9 liter üzemanyagot is megspórolhat egyetlen futár – így alakítja az üzemanyag-felhasználást az online rendelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Nestlé „Stolen KitKat Trackerrel” vadássza a 12 tonnás csokirablás nyomait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Robert Pattinson egyszerre három szerepben nyűgözi le a közönséget
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

