Idén enyhülhet a globális élelmiszerárak drágulása
A világgazdaság általános lassulása miatt az idén enyhülhet a globális élelmiszerár-infláció, bár ez csak kisebb mértékű lesz – állítja az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete, a FAO.
A szervezet új főigazgatója, José Graziano da Silva – aki a szenegáli Jacques Dioufot váltotta a poszton – ugyanakkor úgy véli, hogy az élelmiszerpiac hullámzása valószínűleg folytatódik, és a gazdasági bizonytalanság miatt világszerte több ember lesz kitéve az éhezés kockázatának.
„Az árak nem fognak olyan ütemben emelkedni, mint az elmúlt 2-3 évben, de drasztikusan nem is csökkennek” – valószínűsíti a főigazgató. A FAO élelmiszerár-indexe tavaly februárban érte el eddigi csúcsát.
A 62 éves, brazil, José Graziano da Silva – aki az idén január 1-től áll a FAO élén – újságíróknak nyilatkozva a világon az éhezés megszüntetését nevezte elsőszámú feladatának. Úgy vélte azonban, hogy a várható európai recesszió az idén megtorpedózhatja erőfeszítéseit, és ennek hatása elsősorban abban fog megmutatkozni, hogy a FAO feladatai az éhezés és a munkanélküliség növekedésével világszerte növekszenek. Tervei között szerepel a bürokrácia leépítése a szervezetben, valamint az, hogy a FAO helyi intézményei nagyobb önállóságot kapjanak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >