Idén a száraz vörös borok versenyeztek a Piarista bor címért

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 08. 10. 00:01

A Piarista Rend Magyar Tartománya által meghirdetett borválogatás díjazottjai augusztus 6-án vehették át a boraikat kitüntető oklevelet. A győztes borokat a rend az év Piarista boraként hozza forgalomba.

A régi piarista borászati hagyományokat felélesztő pályázaton idén a száraz vörös borok versenyeztek. A Radó Pince Cabernet cuvée-je és a Pócz Pincészet Portugiesere nyerte el a Piarista bor címet.
A piaristák – a kegyesrendiek – évszázadok óta tanítanak, 1642 óta Magyarországon is számos iskolát alapítottak. Manapság is több ezer gyermeket, fiatalt oktatnak általános iskoláikban, gimnáziumaikban és szakiskolájukban. Jelentős szerepük volt azonban a magyarországi borkultúra fejlesztésében is, szőlészeteik mintagazdaságokká fejlődtek az évszázadok alatt.
Az első alkalommal kiírt borválogatásra 2009-ben került sor. A rendnek saját szőlőterülete nem lévén, olyan borászatokat hívtak meg, amelyek a balatoni és a tokaji régiókban, hagyományos piarista szőlőtermő földek közelében fekszenek. A szakértőkből és a rend képviselőiből álló zsűrinek az volt a feladata, hogy a beérkezett pályázatok közül kiválassza azt a bort, mely az év Piarista bora címre érdemes és méltó. Ettől kezdve a kitűnő minőségű győztes borok Piarista borként kerültek palackozásra, címkézésre és forgalomba. Idén már országos volt a nemes vetélkedés. A minden évben megrendezendő borválogatás célja, hogy a feltörekvő, komoly szakmai munkát végző magyar gazdák borait megismertesse a borkedvelő közönséggel, továbbá, hogy a rend borászati hagyományainak társadalmi, kulturális és gasztronómiai értékei újjászülessenek.
Az idei válogatásra 40 bor érkezett. A szakértőkből és a piarista rend képviselőiből álló öttagú szakértői zsűri tagjai Guba András, a piarista rend pedagógiai igazgatója, dr. Freund Tamás agykutató, dr. Kállay Miklós professzor, a Corvinus Egyetem borászati tanszékének vezetője, a zsűri elnöke, Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke, és dr. Oberfrank Ferenc, a Piarista Diákszövetség elnöke voltak.
Az április 29-én megrendezett zsűrizésen íz, zamat, szín és illat alapján pontozták a borokat. A kóstolás vakon történt, a zsűri tagjai csak a döntésük után ismerhették meg a borokat készítő borászatok neveit. A szakmai zsűri által kiválasztott bor az év Piarista boraként kerül forgalomba, a termelő nevének és címének feltüntetésével.
Idén is két kategóriában hirdettek győztest:
I. kategóriában I. helyezett: Szekszárdi Cabernet cuvée 2007, Radó Pince
II. kategóriában I. helyezett: Kokashegyi Portugieser Válogatás 2008, Pócz Pincészet

Kapcsolódó cikkeink