Idén 3,7, jövőre 3,1 százalékos növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság
Idén a korábban várt 3,6 százalékkal szemben 3,7 százalékos, jövőre 3,1 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely szerdán tette közzé esedékes téli gazdasági előrejelzését az Európai Unió egészére és az egyes tagállamokra.
A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (EcFin) friss helyzetértékelésében mindenekelőtt rámutattak, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) a növekedés 2016-os megtorpanása után tavaly ismét 3,8 százalékkal bővült, ami az erős belső keresletnek volt köszönhető.
A növekedés fő hajtóereje az uniós források ismét fokozódó felhasználása volt 2017-ben, miközben a fogyasztói bizalom továbbra is magasan állt, a magánfogyasztást pedig erősítette a béremelkedés és a bővülő foglalkoztatottság. Emellett a beruházások szintje is dinamikusan emelkedett a világgazdaság fellendülése és az új lakások iránti növekvő kereslet miatt – közölte az Európai Bizottság, megjegyezve, hogy a gyors gazdasági bővülés a következő két évben is folytatódik.
Az EB arról számolt be, hogy idén várhatóan a magánberuházások szintje és a háztartások fogyasztása is tovább nő majd a bérek emelkedése, illetve a kereskedelmi bankok hitelezési aktivitásának erőteljes javulása következtében. Emellett az állami és a vállalati beruházások szintje is kétszámjegyű növekedést fog elérni az uniós pénzekből finanszírozott projekteknek köszönhetően. Eközben az erős belső kereslet nagy valószínűséggel komoly importnövekedést fog maga után vonni.
A jelentés készítői szerint jövőre valamelyest visszaeshet a gazdaság bővülésének üteme, ami főként a munkaerőpiacon meglévő kapacitási korlátoknak, illetve a rendelkezésre álló reáljövedelem lassuló növekedésének számlájára lesz írható.
Mint írták, a fokozott belső kereslet miatt 2017-ben jelentősen megemelkedett az inflációs ráta, 2,4 százalékra nőtt a 2016-os 0,4 százalékos szintről. Ez a bizottság szerint tovább emelkedik, az idén 2,8 százalékra, jövőre 2,9 százalék körüli ütemre, valamivel a 3 százalékos jegybanki célérték alatt. (Bajnok Artúr, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió…
Tovább olvasom >Védelmet kapnak a húskészítmények elnevezései – irányt mutat az Európai Bizottság új javaslata
Újabb lépést tesz az átláthatóbb és tisztességesebb élelmiszerpiac irányába az…
Tovább olvasom >Európai Bizottság: még mindig sok az illegális termék a Temun
Az Európai Bizottság által folytatott vizsgálat előzetes eredménye szerint a…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >