Idén 1,9 milliárd, jövőre 3,8 milliárd forint jut Budapest nemzetközi városmarketingjére
Idén 1,9 milliárd, jövőre 3,8 milliárd forintot fordít a kormány Budapest nemzetközi városmarketing kampányára – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
A kormányhatározat szerint meg kell újítani Budapest városarculatát, növelni kell vonzerejét. Át kell strukturálni a fővárosi turisztikai szolgáltatásokat, valamint ezekhez kapcsolódóan egy rövid távú, intenzív, Budapestet bemutató és népszerűsítő, kiterjedt nemzetközi városmarketing kampányt kell lefolytatni a kormányzati turizmus- és gazdaságfejlesztési marketingtevékenységgel összhangban.
A kormány elfogadta a városmarketing kampány kormány részére bemutatott koncepcióját.
A határozat szerint a kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – összhangban a Magyar Olimpiai Bizottság és Budapest Főváros Önkormányzata által a 2024. évi XXXIII. Olimpiai Játékok, valamint a XVII. Paralimpiai Játékok Budapesten történő megrendezése érdekében benyújtandó pályázat kormányzati támogatásáról és a pályázattal összefüggő egyes kormányzati feladatokról szóló kormányhatározattal – az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztossal, valamint a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztossal egyeztetve és együttműködve, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. útján gondoskodjon a városmarketing kampány előkészítésének és lefolytatásának megszervezéséről, folyamatosan, 2017. október 31-ig.
A városmarketing kampánnyal kapcsolatban lefolytatott beszerzések, változatlan tartalommal, egységesen a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. felelősségi körébe kerülnek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MBH Bank-CIG Pannónia: az utasok közel fele nem köt utasbiztosítást
Az utazók közel fele nem köt utas- vagy balesetbiztosítást, pedig…
Tovább olvasom >Budapest éjszakai élete fordulóponthoz ért: tömegturizmus helyett minőségi újragondolásra van szükség
A hajdani pezsgő budapesti éjszakai élet mára látványosan megkopott –…
Tovább olvasom >Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben
Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mi a bioélelmiszerek realitása a közétkeztetésben?
A Magyar Biokultúra Szövetség a bioélelmiszerek közétkeztetésbe kerüléséért indított aláírásgyűjtése…
Tovább olvasom >Budapest éjszakai élete fordulóponthoz ért: tömegturizmus helyett minőségi újragondolásra van szükség
A hajdani pezsgő budapesti éjszakai élet mára látványosan megkopott –…
Tovább olvasom >A szlovének több mint fele Horvátországban nyaralna az idén
A szlovének 71 százaléka tervez nyaralást az idén, és a…
Tovább olvasom >