Hüvelyesekből tojás
Egy francia vegán márka, a Les Merveilloeufs a tyúktojás növényi alapú alternatíváján dolgozik. Az összetevője szerint hüvelyesekből áll majd – írja a Livekindly.co nyomán az origo.
Két francia vállalkozó kifejlesztett egy tojást, amely úgy néz ki és az íze is olyan, mint egy tyúktojásé, viszont nem baromfi tojta, hanem hüvelyes növényekből készült.
Két biológus, Philippine Soulères és Sheryline Thavisouk egy vegán tojásgyártó társaságot alapított, melynek még a neve is a tojással kapcsolatos: a Les Merveilloeufs, melyből a merveilleux csodálatosat jelent, az oeufs pedig tojást.
A „csodálatos tojás” receptje még fejlesztés alatt áll, azonban a duó megerősítette egy interjúban, hogy a tojás hüvelyesekből készül majd. Annak érdekében, hogy a tojásuk a lehető legvalóságosabb legyen, alkottak rá egy héjat is. Ez jelenleg még műanyagból készül, de szakértők bevonásával már dolgoznak egy olyan alternatíván, mely a lehető leginkább környezetbarát lenne.
A Les Merveilloeufs tojás a tervek szerint a hagyományos tojás közvetlen helyettesítője lesz. Fel lehet majd kavarni, fel lehet forralni, meg lehet sütni, és süteménytésztához is használható lesz majd.
„A Marveilloeufokat ugyanúgy meg lehet majd enni, mint a tyúktojást” – mondta Soulères és Thavisouk. „Omlettben vagy főzéskor, nyersanyagként. A tojásfehérje még nem verhető habbá, az alkotók azonban kihívásnak tekintik ennek megoldását is.
Táplálkozás szempontjából a Les Merveilloeufs tojás kevesebb kalóriát és zsírt tartalmaz, mint egy tyúktojás. A fehérjetartalom szintén kissé kevesebb benne.
Az íze azonban nagyon hasonló a tyúktojáshoz, bár a Merveilloeufok kissé kénesebb ízűek lesznek.
A vegán tojás a francia fejlesztők szerint ugyanúgy fog kinézni és ugyanolyan ízű is lesz, mint a tyúktojás.
A Les Merveilloeuf próbálkozása nem egyedüli. A kaliforniai élelmiszer-tech márka, a JUST is létrehozott egy vegán tojásterméket, amely folyékony formában, palackozva kapható. Ők a növényi tojást mungóbabból készítik, de éppúgy összekeverhető és megsüthető, mint a Merveilloeufs tojás.
Növekszik a kereslet az állati eredetű termékek vegán alternatívái iránt, a vegánizmus virágzik – mondta Soulères. – Rájöttünk, hogy a vegán emberek mindennapi életében a tojás hiányzik a leginkább.
Ez egy olyan étel, amely minden étkezés során szerepet kaphat, a reggelitől a vacsoráig, édes és sós ételekben egyaránt. Ezért döntöttünk úgy, hogy elkészítjük a vegán változatát.
Soulères és Thavisouk reményei szerint a Les Merveilloeuf tojások az idei év közepére kerülhetnek kereskedelmi forgalomba. (Livekindly.co, origo)
Kapcsolódó cikkeink
Itt a bejelentés: a tejtermékeket és a tojáspiacot is vizsgálja a GVH
Gyorsított ágazati vizsgálatokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tej…
Tovább olvasom >Komoly áremelkedéssel várja a húsvétot a tojás és a torma
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a ketreces tartásból származó…
Tovább olvasom >A MAVEG meghívására újra hazánkba jön Melanie Joy
Újfent Magyarországra látogat az egyik legismertebb vegán aktivista, a Harvard…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyar torma virágzik – mégis nehéz helyzetben vannak a termelők
Bár 2024-ben tovább nőtt a magyar tormaexport volumene, és a…
Tovább olvasom >Erős Pistás pogácsával rukkolt elő az Univer és a Lipóti Pékség
Omlós, mégis nagy erő van benne, egyesíti a túrós-tejfölös könnyedséget…
Tovább olvasom >Nem áll meg 2025-ben sem a SPAR fejlődése: két budapesti áruház újult meg 580 millió forintból
Mintegy 580 millió forintos beruházással megújult két budapesti SPAR szupermarket.…
Tovább olvasom >