Coca-Cola: Érezhető lesz a koronavírus hatása a II. negyedévi eredményekben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 04. 21. 11:17

Közzétette legfrissebb számait a Coca-Cola, a társaság bevétele és tisztított profitja is jobb lett az előzetes várakozásoknál, azonban a cég a koronavírus miatt arra számít, hogy a járvány jelentősen visszavetheti a társaság második negyedéves számait, bár a hatást nem tudták pontosan számszerűsíteni – olvasható a portfolio.hu-n.

A Coca-Cola ugyanakkor úgy vélte, hogy a járvány az üzletmenetre gyakorolt nyomása átmeneti, és továbbra is optimisták arra nézve, hogy az idei év második felében fokozatos javulás következik majd.

A keddi piacnyitás előtt tette közzé legfrissebb számait a Coca-Cola, a társaság március 27-ével záruló első negyedéves bevétele 1 százalékkal 8,6 milliárd dollárra csökkent, míg a Reuters konszenzusa alapján az elemzők 8,28 milliárd dollárt vártak. Az egyszeri tételektől tisztított egy részvényre eső eredmény 51 cent lett, míg az elemzők 44 centes EPS-t vártak.

A Coca-Cola a koronavírussal kapcsolatban kiemelte, hogy a járvány márciusi, globális terjedésével párhuzamosan az otthonra vásárlások esetében bizonyos piacok esetében kezdetben megugrás volt látható, amelyet a kereslet szintek normalizálódása és e-kereskedelem megugrása követett. A cég szerint a nem otthoni célú vásárlások a társaság bevételének nagyjából felét teszik ki, és a koronavírus-járvány miatti a fogyasztói szokások változásának hatásai összességében jelentős hatással lesznek a második negyedéves számokra.

A Coca-Cola szerint április eleje óta az eladások globálisan közel 25 százalékkal csökkentek, a visszaesés szinte kivétel nélkül a nem otthoni vásárlási csatornákra volt visszavezethető. A cég nem tudta számszerűsíteni, hogy mindez mekkora hatást gyakorol a második negyedévre és a teljes idei évre, mivel mindez erősen függ majd a társadalmi távolságtartási intézkedések idejétől és a más, korlátozó intézkedések fenntartásától is. A Coca-Cola annyit azonban nyomatékosított, hogy mindezek nyomán a második félévre gyakorolt hatás jelentős lesz.

A társaság ugyanakkor úgy vélte, hogy a járvány az üzletmenetre gyakorolt nyomása átmeneti, és továbbra is optimisták arra nézve, hogy az idei év második felében fokozatos javulás következik majd. A Coca-Cola tegnap 3,2 százalékot esett, míg a cég részvényei 0,8 százalékkal kerültek lejjebb, a keddi, nyitás előtti kereskedésben. (portfolio.hu)

 

Kapcsolódó cikkeink