Huszonnégy gyártó több mint száz terméke a Gyulai Pálinkafesztiválon
Huszonnégy gyártó több mint száz terméke mutatkozik be az április 12. és 14. között zajló 20. Gyulai Pálinkafesztiválon, amelyen számos ismert előadó is koncertet ad – hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján csütörtökön Gyulán.
Görgényi Ernő, a város polgármestere a város egyik legnagyobb rendezvényének nevezte a pálinkafesztivált, amelyre több tízezer vendéget várnak. Az eddigi látogatottság bizonyítja, hogy jó kezdeményezés volt annak idején Lovász Sándor ötletgazda részéről a fesztivál – hangsúlyozta a város vezetője, hozzátéve, hogy innovációinak köszönhetően „fénykorát éli” a fesztivál.
Bora Imre, a fesztivál igazgatója kiemelte, hogy a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényén 24 pálinka gyártójának több száz termékével ismerkedhetnek meg a látogatók. A programok közül kiemelte a lovagrendek felvonulását a 100 Éves Cukrászdától a Várkertig.
Szilva a konyhában címmel exkluzív programot is szerveznek a közeli Almásy-kastélyban, amelynek során bemutatják az ételek és a pálinka kapcsolatát. A látogatók számára mesterszakácsok által készített receptfüzet készül, amely bemutatja, hogyan érdemes a különböző ételeket pálinkával ízesíteni.
A 2018-ban először palackozott Kárpát-medencei Nemzeti Összetartozás Pálinkájának az alapanyaga idén a szilva lesz – hangzott el a sajtótájékoztatón, amelyen emlékeztettek, hogy az ital az anyaországon belüli pálinkákból és a határon túli párlatokból készül (Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Drávaköz, Muravidék). A különleges párlatot megszentelik, majd sorszámozott, félliteres palackokba töltik, és a Kárpát-medencei magyarságért sokat tevők kapják meg ajándékként.
A fesztivál kísérőrendezvénye lesz a Brillante – 2019 Pálinka és Párlat Verseny, amelyen a kereskedelmi főzdék, a bérfőzetők és a magánfőzők versenyében hirdetnek eredményeket. A megmérettetésre tavaly 850 minta érkezett.
A fesztiválon fellép a 20 éves Magna Cum Laude, az Ismerős Arcok, Rúzsa Magdi, a TNT, Fenyő Miklós, a Bagossy Brothers Company és még sokan mások. A családokat játékos kvízműsorral, játszóházzal, vidámparkkal is várják a szervezők. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szabolcsi almapálinka lett az év legjobbja az országos pálinkaversenyen
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei NVMEN Pálinkafőzde almapálinkája nyerte el Magyarország legjobb…
Tovább olvasom >Íme, a Gyulai Pálinkafesztivál nyertes bonbonjai
Immár harmadik alkalommal rendezték meg Gyulán az “Év Pálinkás Bonbonja” versenyt. A…
Tovább olvasom >Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre
Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre – mondta…
Tovább olvasom >További cikkeink
Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >