Húsvétkor is lesz friss magyar tojás a boltok polcain

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 03. 30. 11:45

Felkészült a húsvétra a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség), azaz a koronavírus okozta krízishelyzet miatt nem kell aggódnia a magyar vásárlóknak, hogy nem kerül friss magyar tojás a húsvéti asztalra. A magyar tojástermelés folyamatos, és az áruházláncok tojással való ellátása is biztosított, pánikvásárlásra semmi ok a termelők szerint.

„A magyar tojástermelés folyamatos, az áruházláncokkal szorosan együttműködve a magyar lakosság tojásellátása is biztosított, húsvét előtt is lesz friss, magyar tojás a boltok polcain, ahogy egyik élelmiszer felvásárlására, úgy „tojásbespájzolásra” sincs szükség nagy tételben. A magyar termelők felkészültek, és igazodtak a mostani koronavírus okozta körülményekhez” – mondta el Szép Imre, a Tojásszövetség elnöke.

Az élelmiszerelőállítókra mindig, az átlagos hétköznapokon is szigorú higiéniai szabályok vonatkoznak. A tojástermelő gazdák a mostani helyzetre való tekintettel több fertőtlenítést vezettek be, több kesztyű, védőruha és maszk fogy. Ahogy az egészségügyben, az élelmiszertermelési szektorban is a védőfelszerelés folyamatos biztosítására van szükség: a gazdák is mindent megtesznek, hogy ezeket beszerezzék.

A tojástermelők a munkatársak védelmében is extra intézkedéseket vezettek be: például a tojástermelési rendszerekben van, ahol a dolgozók több csapatra vannak osztva, nem találkozhatnak egymással, a feladataikat időben és térben egymástól elválasztva végezhetik, így megelőzhető az, hogy az esetleges megbetegedések miatt megakadjon a termelés. Arra is van példa, hogy az kieső munkaerőt (kiskorúval otthon kell maradnia, veszélyeztetett csoportba tartozik, betegség, házi karantén) a családi gazdaságok családon belül próbálják megoldani.

Az elmúlt hetekben a takarmányalapanyag ellátásban volt fennakadás a határok lezárása miatt, de sikerült a kezdeti bizonytalanságok után helyre állítani a takarmány ellátási láncot.

Jelenleg nem jelentettek olyan esetet a világban, ahol a koronavírus élelmiszer útján terjedt volna az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) állásfoglalása szerint, akik folyamatosan monitorozzák a helyzetet és a WHO ajánlásaira hívják fel a figyelmet a főzés közbeni általános higiénia betartására.

#maradjotthon, míg mások a te biztonságos ellátásodért dolgoznak!

„Az állammal közösen a tojástermelő gazdák mindent megtesznek annak érdekében, hogy az élelmiszer ellátás zavartalan legyen. Hatalmas köszönet és elismerés illeti nemcsak az egészségügyi dolgozókat, hanem azokat az élelmiszerláncban dolgozókat is: az élelmiszerelőállítóktól kezdve a rakodómunkásokon, áruszállítókon át a bolti dolgozókig, akik a sokkal megterhelőbb körülmények ellenére is biztosítják, hogy a hazai élelmiszerellátás ne kerüljön veszélybe” – mondta Dr. Molnár Györgyi, a Tojásszövetség titkára.

Az elmúlt két hétben termelőtől függően átlagban 30-50 százalékkal több tojást igényeltek az áruházláncok. Ebben az időszakban most szinte mindennap olyan az élelmiszerboltok forgalma, mintha karácsonyra vagy húsvétra vásárolnának be az emberek. Egy „átlagos” húsvétkor átlagosan 270-280 millió darab tojás fogy, ez az éves fogyasztás nagyjából 10 százaléka. A gasztro (hotel, étterem, menza) kieséseket pótolták/pótolják a felmerült és felmerülő lakossági igények. Éves szinten a nagyüzemi termelés várhatóan 1,2–1,3 milliárd lesz. Ágazati szinten nem csak tyúktelepítésre, hanem kapacitásbővülésre is számítunk.

Drágul majd a tojás, ahogy más élelmiszerek is – az elmúlt két hétben 2-3 forinttal emelkedtek a termelői árak, hosszú távon pedig 5 százalékos termelői áremelkedésre lehet számítani. Okai: máris nőtt a nemzetközi szállítás költsége, emelkedett az importált takarmány alapanyagok ára is több helyen, és a forint-euró árfolyam sem kedvez az importnak.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy ahhoz, hogy a lakosság tojás ellátása hosszú távon is biztosítva legyen, az állatjólléti -és beruházási támogatások rendszerének továbbra is zavartalanul, a megszokott ritmusban kell működnie.

Biológiai értéke 100

Az egyik legolcsóbb teljesértékű táplálékunk: az anyatejen kívül egyedül a tojásnak 100 a biológiai értéke – hívja fel a figyelmet a Tojásszövetség. Optimális arányban tartalmazza a telített- és telítetlen zsírsavakat, valamint az eszenciális aminosavakat. D-vitamin tartalma különösen jelentős, hiszen ez a létfontosságú vitamin a tőkehalmáj után a tojássárgájában található a legnagyobb mennyiségben, a D-vitamin pedig legalább akkora szerepet játszik az immunrendszer megfelelő működésében, mint a C-vitamin. A tojás további jótékony hatásairól a HU, de tojás! Facebook oldalon olvashat.

 

Kapcsolódó cikkeink