Húsvéti tojáskörkép a Magyar Tojásszövetségtől

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 03. 30. 10:46

Az idei év pozitív tojástermelési előrejelzései mutatják, hogy a hazai tojástermelők a lehetőségükhöz mérten alkalmazkodtak a pandémia okozta válsághelyzethez, és a biztonságos tojásellátás mellett a regisztrált termelés növekedésére számítanak. A Magyar Tojásszövetség 20 000 darabos húsvéti tojásadománya a Magyar Vöröskereszt által fenntartott családok átmeneti otthonaiba, hajléktalan-ellátó intézményekbe, valamint lakossági segélyezés keretében nélkülöző emberekhez, családokhoz kerül, mintegy 2000 család húsvéti étkezését segítve.

„Felelős szervezetként arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a mostani, különösen nehéz, pandémia sújtotta hónapokban elengedhetetlen a rászoruló családok támogatása. A tojás olyan teljesértékű táplálék, fehérje és D vitamin forrás, amelyre a mostani időszakban még nagyobb szüksége van egészségünknek. Fontosnak tartottuk, hogy ez az egyszeri adomány húsvét előtt olyan családok asztalára kerülhessen, akik ténylegesen nélkülöznek. Ezért választottuk partnerül a Magyar Vöröskeresztet, amely a családok segélyezésének legnagyobb szervezete.”– mondta Szép Imre, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) elnöke.

Az egy főre jutó tojásfogyasztás évek óta nő itthon

A Magyar Tojásszövetség a húsvéti időszak előtt megfogalmazta éves fogyasztási és termelési becsléseit, kiemelte, hogy a tojástermelő gazdák erejükhöz mérten alkalmazkodtak az egy éve tartó pandémiás helyzethez. A koronavírus megjelenése csak megerősítette, hogy az emberek még inkább az elérhető áru és tápanyagdús élelmiszerek felé fordulnak. Magyarországon az egy főre jutó tojásfogyasztás 2019-ben 243 db volt, mely 2013 óta folyamatosan nő, akkor még csak 214 darab tojást ettünk átlagosan egy évben. „Várhatóan az éves hazai tojásfogyasztás, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is 2,3 milliárd darab körül lesz. 2021-re a regisztrált termelés újra növekedését várjuk, ez 1,15-1,2 milliárd db tojás termelését jelenti. A belföldi tojásigény kb. 50 százalékát az üzemi termelés, 28 százalékát a háztáji (kb 600 millió darab), 21-22 százalékát az import (kb. 480-520 millió darab) fedezi. Húsvétkor átlagosan 100-150 millió darab tojás fogy, ez az éves fogyasztás nagyjából 4-7 százaléka.” – összegezte a Magyar Tojásszövetség előrejelzéseit Szép Imre, elnök.

A tojás a legfenntarthatóbban előállítható és az egyik legolcsóbb fehérjeforrás

Mivel mindig a rövid ellátási láncú, regionálisan megtermelt élelmiszer a fenntarthatóbb a külföldről hozott hasonló áruval szemben, a magyar tojás megvásárlása nemcsak abban segít, hogy ne szálljanak el a tojásárak itthon, hanem abban is, hogy együtt védjük meg a Földet. A tojás a jövő élelmiszere, hiszen a legfenntarthatóbban előállítható és az egyik legolcsóbb fehérjeforrás. A Tojásszövetség szerint Magyarországon minden tartástechnológiának helye van – az EU-konform ketrecesnek, a mélyalmosnak, a szabad -és a biotartásnak – mert minden tartásmódban termelt tojás kell ahhoz, hogy a hazai boltok polcait jórészt magyar termelésű tojással töltsék fel.

A Baromfi Termék Tanácsról  

A magyar baromfitermelés egyik legfontosabb szervezete a 1991-ben megalakult Baromfi Termék Tanács (BTT). A BTT egyik tagszövetsége, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége 1989-ben alakult. Tagjai a naposjércét tenyésztő és forgalmazó vállalkozások, jércenevelő és tojástermelő gazdaságok, feldolgozók, kereskedők, valamint pártoló tagként az ágazatot kiszolgáló input-gyártók.

 

Kapcsolódó cikkeink