Hússzövetség: 2,9 százalékkal csökkent a húságazat teljesítménye tavaly
A húságazat teljesítménye 2,9 százalékkal csökkent 2017-ben, a visszaesésben döntő szerepe volt a baromfiinfluenza gazdasági hatásainak – mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Hozzátette, a területek teljesítménye vegyes képet mutatott, a húsfeldolgozás és -tartósítás ágazat kibocsátása például 9,8 százalékkal növekedett, amelyet elsősorban a belföldi értékesítés 23,3 százalékos bővülése eredményezett. A húságazat összesen 746 milliárd forint termelési értéket állított elő tavaly, ebből a készítménygyártás 179 milliárd forintot, a baromfihús-feldolgozás 281 milliárd forintot, a sertés- és marhahús feldolgozás 285 milliárd forintot tett ki.
Elmondta, a sertésállomány tavaly 1,2 százalékkal, 30 ezerrel csökkent és decemberben 2,87 millió volt. Az Európai Unióban (EU) 2 százalékos növekedés volt jellemző.
A kocalétszám is csökkent, több mint 4 százalékkal, az állomány nagysága 171,5 ezerre szűkült, az unióban 3 százalékos növekedés volt tapasztalható – tette hozzá.
Közölte, tavaly 4,756 millió sertést vágtak le a húsipari cégek, ami 1,7 százalékos emelkedés egy év alatt, az unióban a vágásszám 260 millió körül alakult. Elmondta, 2014 óta, az élősertés és a félsertés áfájának csökkentését követően, a vágásszám 1 millióval, 27 százalékkal nőtt, miközben a sertések száma 4,5 százalékkal csökkent.
Kitért arra is, hogy az élősertés ára Magyarországon tavaly ismét meghaladta az uniós átlagárat, és a magyar vágósertés átlagára közel 11 százalékkal volt magasabb, mint 2016-ban.
Hozzátette, éves átlagban a legjobban a sertéscomb (9 százalék), a készítmények közül pedig az olasz felvágott (8 százalék) fogyasztói ára emelkedett. A rövidkaraj fogyasztói ára 5,7 százalékkal, a szárazkolbász, gépsonka, párizsi ára kilogrammonként 4-5 százalék körüli mértékben nőtt.
Megjegyezte, hogy a magyar húsiparnak a nemzetközi versenytársak nagy többségénél drágább alapanyagból kell dolgoznia, a húságazat pedig képtelen az alapanyag és a munkabérek növekedéséből fakadó önköltség-növekedés teljes mértékű beépítésére a fogyasztói árakba.
Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára elmondta, az idén is mindent megtesznek az élelmiszerbiztonság védelme érdekében, így a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (Nébih) a húsvéti időszakban is fokozottan ellenőrzi a húsokat és húskészítményeket.
Az MTI kérdésére az országos főállatorvos kifejtette, hogy a szakemberek főként a nyomonkövetésre, a jelölési szabályok betartására és az általános higiéniai feltételekre figyelnek majd. Idén is elsősorban a hagyományos termékeket – például a sonkákat és a tojást – ellenőrzik, valamint megvizsgálják az állatszállítások körülményeit is – mondta Bognár Lajos.
Szűcs István, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi docense megjegyezte, mintegy 6-6,3 ezer tonnányi füstölt áru fogy a húsvéti időszakban, amelynek értéke meghaladja a 7 milliárd forintot. Az évi sonkafogyasztás 25-30 százaléka ehhez az ünnephez kötődik, szalámiból és sonkaféléből fejenként mintegy 0,7 kilogrammot fogyaszt a magyar lakosság.
A szakértő felhívta a vásárlók figyelmét arra, hogy a különféle húsokokat és hústermékeket az emberek általában bizalmi alapon veszik meg, ezért főként azoktól az eladóktól vásároljanak, akiket már korábbról ismernek és árujuk minőségével elégedettek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kevesebb sertés és szarvasmarha került a vágóhidakra
A hazai vágóhidakon több mint 376 ezer tonna baromfit, közel…
Tovább olvasom >70%-kal kevesebb műanyag a SPAR népszerű S-BUDGET sertés darált húsának
A korábbihoz képest 70%-kal kevesebb műanyagot kell felhasználni a népszerű…
Tovább olvasom >Kevesebb húst esznek a magyarok
Az elmúlt évtizedekben világszerte rohamosan nőtt a húsfogyasztás mértéke, de…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Lidl spanyolországi üzleteinek száma jövőre meghaladja a 700-at
Az infláció és a csökkenő jövedelmezőség ellenére a Lidl továbbra…
Tovább olvasom >Kontextusfüggő a növényi alapú húsok kedveltsége a fogyasztók körében
Az Appetite új tanulmánya szerint a vállalatoknak kreatív stratégiákat kell…
Tovább olvasom >Indul a téli szezonális ellenőrzés a kiskereskedelemben
Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára országos…
Tovább olvasom >