Hússzoros a túljelentkezés a trafikpályázaton
Továbbra is nagy az érdeklődés a trafikok iránt, a harmadik körös pályázatban 162 településen meghirdetett 180 koncesszióra ugyanis hússzoros a túljelentkezés – írja a Világgazdaság.
„Összesen 3902 darab pályázat érkezett be, de ezek közül 3824 az érvényes” – mondta a lapnak Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. szóvivője. A 162 település többsége 2 ezer fő alatti falu, de a lap szerint akad köztük igazi „zsíros falat” is, mint a nyolc miskolci, a két érdi vagy az öt hajdúhadházi dohánybolt.
A második körös trafiknyerteseknek ma van az utolsó napjuk arra, hogy aláírják a 20 évre szóló koncessziós szerződést, így hamarosan újabb 549 nemzeti dohánybolt nyílhat.
Az első körös nyertesek 99 százaléka fizette már be a koncessziós díjat – mondta Légrádi Petra. Kétezer fős településig 100 ezer forint, tízezer fős településig 160 ezer forint, tízezer fő feletti településen 200 ezer, míg Budapesten és a megyeszékhelyeken 240 ezer forint a koncessziós díj évente. Így bőven 1 milliárd forint felett lehet majd az NDN bevétele.
A lap beszámol arról is, hogy az NDN nagyszabású közbeszerzésekre készül, a tételek között szerepel egy Pannónia utcai székház felújítása és átalakítása, s az ellenőri feladatok ellátásához tucatnyi gépkocsira is szüksége van a társaságnak. (vallalkozoinegyed.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >