Hűsítő jégkrémet kínál a Lipton
Bár a Lipton leginkább teáiról ismert, a márka most jégkrémekkel lép be a fagyasztott finomságok piacára.
Pops of Sunshine – zöld tea-citrus és barackos jeges tea ízesítésű fagyasztott nyalánkságok – a felnőtteket célozzák a gyermekkor iránti nosztalgia felkeltésével. A korlátozott ideig elérhető jeges nyalókák kizárólag a Lipton közösségi csatornáin keresztül kaphatók majd.
– A Lipton jegestea az új szezon nyitányaként a napsütést elhozza a szülőknek is, akik szintén megérdemlik és vágynak egy kis nyári szünetre, legyen az bármilyen rövid
– mondta Julie Raheja-Perera, a Pepsi Lipton Partnership általános igazgatója.
– A nyár a jeges tea fő szezonja.
Bár a gyerekek is megkóstolhatják a jégkrémet, a kínálat egyértelműen a felnőtteknek szól. A Lipton egyik felmérése szerint a szülők több mint 75%-a mondta, hogy a jégkrémek édes nyári emlékeket idéznek fel bennük.
A Pops of Sunshine népszerűsítését szolgálja az is, hogy a Lipton T-Pain rapperrel feldolgozta az eredetileg a Len együttes által felvett 1999-es „Steal My Sunshine” című nyári slágert.
A Lipton számára a jégkrémek a márka fogyasztók általi ismertségének növelését szolgálják a zsúfolt teapiacon. Ha a vásárlók hallanak a jégkrémekről, és esetleg meg is kóstolják azokat, nagyobb eséllyel vásárolnak tea alapanyagot vagy kész italt.
Kapcsolódó cikkeink
Mesterséges intelligenciával újít a Magnum
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új globális arculattal és innovációkkal frissít a Lipton
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Guinness sör ihlette jégkrém az amerikai piacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Yettel: Új, rugalmas üzleti tarifacsalád és digitális app KKV-knak – a változó gazdasági környezethez igazodva
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Praktiker: jön a személyes tanácsadás, egyszerűsödik a vásárlás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pink kürtőskalácsokkal és desszertekkel nyit a 12. Kürtőskalács Fesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >