Hungerit: 420 millió forint elismerés a vállalat dolgozóinak
Ez az én elismerésem a munkájukért – mondta Magyar József, a vállalat alapítója – olvasható az atv-hu-n.
74 évesen már nem akart belekezdeni a fejlődéshez szükséges 20 milliárd forintos fejlesztésbe Magyar József, a Hungerit eddigi tulajdonosa ezért megválik a szentesi vállalkozástól – írta meg a Délmagyar információi alapján a 24.hu.
Többször is kerestek már, egy arab vevő szinte készpénzben fizetett volna, de nem akartam külföldinek eladni, mert ők legtöbbször piacot vesznek — mondta el a lapnak a vállalkozó. Tavaly jelentkezett az első hazai érdeklődő, a vevő a Csányi Sándor tulajdonában lévő Hungerit Holding Kft. lett.
Nyugodt szívvel fogom hivatalosan is bejelenteni 23-án, hogy eladtuk a céget, bár érzelmi okok miatt nem mondanék le róla. Ez a harmadik gyerekem – hangsúlyozta Magyar József, hozzátéve, felülkerekedtek az észérvek.
A maradóknak, a dolgozóknak megköszöni a munkát, és 420 millió forintot oszt szét közöttük. A 2–5 éve ott lévők például félhavi, a több mint 20 éve a Hungeritet segítők 2,5 havi fizetésüket kapják meg, ami körülbelül 1420 embert érint. Mint mondta: Ez az én elismerésem a munkájukért.
Magyar József 1970 májusában kezdett dolgozni a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalatnál, előtte a Szegedi Tejüzemnél töltött 3 évet, ahová egyenesen a főiskoláról érkezett. 1990 december 1-jén alapította a Hungeritet. Magyarország legnagyobb árbevételű baromfi-feldolgozó cége ma 35 országba exportál. (atv.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Újraindult a termelés a Hungerit vágóhídján
A múlt heti tűzesetet követően ismét termelnek a Hungerit vágóhídján…
Tovább olvasom >Átadták a Hungerit új panírüzemét
A Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében épített új panírüzemet szentesi…
Tovább olvasom >Business Days 2021 – A világ 8. csodája (2. rész)
Vannak, akik várják a csodát – mi inkább megpróbáltuk felépíteni…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Dinamikus bővülés a SPAR franchise hálózatában: 19 új üzlet Magyarországon
A SPAR franchise hálózata 2024 első félévében 19 új üzlettel…
Tovább olvasom >