Hőségben sörbőség

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 16. 10:12

Az utóbbi két nyáron szinte együtt mozgott a hőmérő higanyszála és a hazai sörfogyasztás. A Magyar Sörgyártók Szövetsége adatai szerint a 2013-as forró nyáron negyedéves szinten mintegy 7%-kal volt több a sörfogyasztás, mint a hűvösebb 2014-es nyári szezonban. Az eltérés 25 millió fél literes sör is lehet egy negyedév alatt. Az idei hőség akár ennél jelentősebben is megdobhatja a sör iránti keresletet.

 

Hosegben sorboseg

Ha emelkedik a hőmérő, nő a sörfogyasztás? Az elmúlt két év adatai azt mutatják, hogy igen. 2014 nyarán a napi maximumhőmérséklet 2-6 Celsius fokkal volt alacsonyabb, mint az azt megelőző évben. Arányosan a negyedéves sörfogyasztás is hasonló mértékben, mintegy 7%-kal volt alacsonyabb. Ugyanakkor az is látható a Magyar Sörgyártók Szövetsége adataiból, hogy 2014-ben a június volt erős, amikor legalább egy hétig volt kánikulai meleg. A tavalyi második negyedévben 8%-kal több sör fogyott, mint az az előtti év hasonló időszakában.
Negyedéves szinten az eltérés 125,000hl is lehet, ami 25 millió fél literes sörnek felel meg. “Az idei nyár eddig inkább a 2013-as minta szerint alakul. A júliusi hőségriadó egyben sörriadót is hozott. A sörgyárak ilyenkor csúcsra járatva termelnek. Bízunk benne, hogy mindenkihez eljut a hűsítő, minőségi hazai sör a kánikulában,” – mondta dr. Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.
A nyári hőségben különösen fontos a megfelelő hidratáció. Ebben a sör is fontos szerepet tölthet be, ugyanakkor alkoholtartalma miatt a Magyar Sörgyártók Szövetsége javasolja a mértékletes fogyasztást. Az idén eseménysorozatot indítottak a sörkultúra elmélyítésére, amely Sör mi több címmel a sör és kedvenc ételeink párosítását mutatja be. “A Sör mi több a modern magyar gasztronómia és a reneszánszát élő sör találkozásáról szól. Azt várjuk tőle, hogy bővül a kulturált, minőségi sörfogyasztás,” – mondta Schillinger Attila. A Szövetség “Jófej” alkoholkalkulátor mobil applikációja, amely iOS és Android platformon is elérhető, arra szolgál, hogy ellenőrizni tudjuk mikorra bontja le szervezetünk az elfogyasztott alkoholt. Ennek tudatában felelősen tudunk sört fogyasztani a nyári melegben is.
A Magyar Sörgyártók Szövetsége a vezető hazai sörgyártók érdekképviseleti szervezete. Tagvállalatai a Borsodi Sörgyár Kft, a Dreher Sörgyárak Zrt. és a Heineken Hungária Zrt. négy magyarországi gyárban összesen 6,2 millió hl sört termeltek 2014-ben. A sörgyárak közel 1700 főt foglalkoztatnak és beszállítóikon keresztül munkát adnak további 25000 főnek. Az MSSZ tagvállalatai 2014-ben 66,2 milliárd forinttal járultak hozzá a közteherviseléshez.

Kapcsolódó cikkeink