Horvát miniszter: mérlegelik a Horvátországon keresztül történő ukrán gabonaexport növelését

Szerző: STA Dátum: 2023. 08. 23. 09:30

Horvátország mérlegeli az országon keresztül történő ukrán gabonaexport növelését, amelynek egyik „korlátozó tényezője” a kelet-horvátországi, vukovári kikötő kapacitása – mondta szerdán újságíróknak Oleg Butkovic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter.

(Fotó: Pixabay)

Miután július végén Oroszország hivatalosan is kilépett abból a megállapodásból, amely lehetővé tette, hogy Ukrajna gabonát exportáljon fekete-tengeri kikötőin keresztül, Zágráb felajánlotta Kijevnek, hogy a használhatja a horvát dunai és adriai kikötőket. A tárcavezető kiemelte: tekintettel arra, hogy a horvát kikötők kapacitásának rendelkezésre álló része már szerződésben rögzített, vizsgálják annak lehetőségét, hogyan tudnák növelni az Ukrajnából származó gabonaexportot. „Mindenesetre az az érdek, hogy növeljük ezt a kapacitást. Meg tudjuk csinálni, mindent megteszünk azért, hogy így legyen, de ma még nem tudom megmondani, mekkora mennyiségről lenne szó” – mondta.

A miniszter eközben két „korlátozó tényezőt” is említett

Az egyik a vukovári kikötő szabad kapacitása, a másik a Horvátországon áthaladó mediterrán vasúti folyosón jelenleg is zajló munkálatok. Butkovic jelezte: hétfőn találkozik az ukrán kormány alelnökével és az infrastrukturális miniszterrel, hogy a részletekről tárgyaljanak.

MTI

Kapcsolódó cikkeink