Horvát csapat az idei Henkel Innovation Challenge nyertese

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 04. 15. 10:25

30 ország 21 versenyzője vett részt a Henkel Innovation Challenge nemzetközi döntőjén, melyet idén Düsseldorfban tartottak. A főiskolai és egyetemi hallgatóknak három nap állt rendelkezésükre, hogy bemutassák innovatív koncepciójukat a Henkel vezetőknek. A legjobb termékelképzelésnek a zsűri végül a horvát csapat ötletét választotta ki. A győztes csapat tagjai Daren Perincic és Dominik Benger, akik a horvátországi Rochester Institute of Technology hallgatói. Ötletükkel – mely egy forradalmian új fodrász termék – maguk mögé utasították riválisaikat.

henkel

Az első helyezett 10 ezer, a második 4 ezer, a harmadik pedig 2 ezer euró értékű világkörüli utazást nyert, valamint mindhárom csapat versenyzőinek lehetősége nyílt találkozni Kasper Rorsteddel, a Henkel igazgatóságának elnökével is.

„Mindkettőnknek sportoló múltja van, így kedveljük a kihívásokat. Ennek ellenére nem gondoltam, hogy ezt a versenyt megnyerjük. Ez a három nap volt a verseny legjobb része a nemzetközi hangulat miatt. Nagyszerű emberekkel találkoztam, sosem fogom elfelejteni őket” – mondta Dominik Benger, a nyertes horvát csapat egyik tagja.

A győztes csapat ötlete a „H Design” a Schwarzkopftól. Egy forradalmian új termék, amely egyszerűbbé teszi az életet 2050-ben. A mindennapi hajformázást egy olyan mobil applikáció segítségével irányíthatjuk, amely közvetlenül a hajformázóhoz csatlakozik – ez a jövőbelátó elképzelés nyerte el a zsűri tetszését. Második helyezett Jasim Polin és Sarah Mustafa a katari Carnegie Mellon Egyetem hallgatói. Ötletük az AOK Allure, a világ első programozható bőrápoló terméke. A felhasználó bőrét speciális szoftver és „intelligens” anyagok ápolják – 2050-re megvalósulhat a harmadik helyezett indiai Geetika Goel és Mayank Nandwani hallgatók eCoat nevű terméke is, mely egy felületkezelő anyag, amely autók, bútorok felületein alkalmazható és elektromos energiát hoz létre.

A versenyen Magyarországot Kassay-Farkas Réka (Budapesti Corvinus Egyetem) és Zagyva Dániel (Budapesti Műszaki Egyetem) hallgatók képviselték. Innovációjuk a Fa Dry – száraz tusfürdő volt, amelyet a száraz samponok elve ihletett, használatával csökkenthető a vízfogyasztás így hozzájárulva a fenntarthatósághoz.

Kassay-Farkas Réka és Zagyva Dániel felkészülését a nemzetközi megmérettetésre Németh Ottó, a Henkel Magyarország a Beauty Care üzletágának marketing vezetője mentorként végig segítette.

„Maga a verseny – ahogy a neve is jelzi – igazi kihívás volt., nagyon erős csapatokkal és izgalmas feladatokkal. A nemzetközi döntőt nagyszerűen megszervezték: szinte minden percünket kitöltötték izgalmas programokkal. Ellátogattunk a düsseldorfi Henkel központba, ahol betekintettük a Beauty Care üzletág Lighthouse épületének működésébe, megnéztük a ragasztógyártást, valamint a toalett tisztítókat, mosószereket és mosogatószereket tesztelő laboratóriumokat. Emellett lehetőségünk nyílt beszélgetni Kasper Rorsteddel, a konszern elnökével. Hihetetlen élmény volt ez a három nap, a legjobb diákverseny, amin valaha részt vettem” – mondra Kassay-Farkas Réka.

„A Henkel Innovation Challenge során megismertük a Henkelt, a termékeket és jobban rálátásunk nyílt az FMCG szektor működésére. A nemzetközi megmérettetésen prezentáltuk az ötletünket, és egyéb feladatokat is kaptunk, amelyeket helyben kellett megoldanunk. Izgalmas volt versenyezni és érdekes volt látni, hogy a különböző országból érkező csapatok milyen sokféleképpen álltak hozzá egy-egy feladathoz. Mindemellett megismertük rivális csapattársainkat és új kapcsolatokra tettünk szert a világ minden tájáról” – tette hozzá Zagyva Dániel.

„Mély benyomást tett rám Réka és Dániel motiváltsága és a versenyhez való hozzáállásuk. A felkészülés alatt sok időt fordítottunk a koncepció és a prezentáció kidolgozására. Emellett lehetőségük nyílt megismerni több munkatársunkat, így több forrásból, több anyaggal dolgozhattak. Ez mind növelte a közös munka színvonalát és motivációjukat. Büszke vagyok rájuk, mert egy nagyon felkészült, erős mezőnyben jó helyezést értek el” – mondta Németh Ottó marketing vezető, a csapat mentora.

A Henkel Innovation Challenge szakiránytól függetlenül nyitva áll a vállalkozó kedvű diákok előtt, legyen szó gazdasági, műszaki, vagy természettudományokról. Az idei verseny nagyon sok hallgatót vonzott az egész világról: közel 30 országból pályáztak ötletekkel a diákok. A pályázók feladata az volt, hogy kétfős csapatokat alkotva képzeljék magukat egy üzletfejlesztési vezető szerepébe és a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve, alkossanak meg a vállalat egyik üzletága – Beauty Care, Laundry & Home Care, Adhesive Technologies – számára egy újszerű terméket a jövőben várható trendeknek és a 2050-ben várható piaci igényeknek megfelelően. Az elmúlt hét évben 30 000 diák vett részt a versenyen. A Henkel innovációs versenye jó alkalom, hogy megismerje a legtehetségesebb fiatalokat világszerte, és felkeltse az érdeklődésüket a vállalat iránt. Az innovációs verseny egyike a Henkel számos kezdeményezésének, melynek célja a korai, személyes kapcsolatteremtés a hallgatókkal. A vállalat a verseny után is tartja a kapcsolatot a résztvevőkkel, így például számos tehetséges új munkatárs került ki az elmúlt években a korábbi versenyzők közül.

Kapcsolódó cikkeink