Holland-magyar logisztikai szeminárium Budapesten
2015. október 1-jén másodszor rendezték meg a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara és Hollandia Magyarországi Nagykövetségének közös logisztikai szakszemináriumát, azzal a céllal, hogy megmutassa a GDP 8%-át adó iparág sokszínűségét. A rendezvény idei vendég országa Szlovénia volt.
A rendezvényt dr. Baján László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Légi- és Víziközlekedési Főosztályának vezetője nyitotta meg. Ezt követően őexc. Gajus Scheltema, a Holland Királyság nagykövete, majd őexc. Ksenija Škrilec a Szlovén Köztársaság nagykövete, végül Erényi Balázs, a Holland Kamara igazgatósági tagja köszöntötte a vendégeket. Mindkét nagykövet kiemelte, hogy mind Hollandiának, mind Szlovéniának, kis területű tranzit országok lévén, ugyanúgy kiemelten fontos a logisztika, mint hazánknak.
Matthijs van Doorn a rotterdami kikötő képviseletében a kikötő fejlesztési tervei mellett az általuk meghirdetett inkubátorprogramot is bemutatta. A “Railincubator” program vasúti fejlesztési terveket kész társfinanszírozni annak érdekében, hogy Európa közép-keleti régiói is el tudják érni Rotterdamot.
Auke Hylarides, a holland Exact ERP szoftvergyártó cégtől logisztikai esettanulmányon keresztül mutatta be, hogy a felhő alapú, globális és helyi megoldásokat ötvöző rendszer hogyan tudja segíteni a határokon átívelő üzleti tevékenységeket. A szoftvert hazánkban a DBH Group IT services üzletága képviseli.
A Wojciech Milewski, a holland központú Raben Group ügyfélkapcsolati menedzsere által bemutatott myRaben.com platform az összes információt képes kezelni a Raben Group által kínált bármely szolgáltatásra vonatkozóan.
Dr. Barcsa Lajos, Debrecen város alpolgármestere a város iparfejlesztésben elért eredményeiről, valamint jövőbeli fejlesztései terveiről beszélt. Az Integrált Területi Programra 43,3 mrd Ft forrás érhető el, a Modern Városok Program keretében pedig szerepel egy angol nyelvű oktatási központ létrehozása is.
Firbás György, a SaigoLogistic képviseletében a debreceni trimodális központ történetébe adott betekintést, amely ma már közúti, légi és vasúti szállítási lehetőséget is biztosít a régió számára.
Kapcsolódó cikkeink
A Waberer’s stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stabilizálódó kereslet és mérsékelt bővülés jellemzi az ipari ingatlanpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Továbbra is szárnyal a magyar tengeri konténerforgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Waberer’s stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kiskörén helyezte üzembe 2500. csomagautomatáját a GLS
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


