Hódított a sör a hétvégi VinCE Budapesten
Idén első ízben vett részt a borászok egyik legnagyobb seregszemléjén a Magyar Sörgyártók Szövetsége. Az ötcsillagos Corinthia Budapest Hotelben, olyan páratlan sör és étel párosok mutatkoztak be, amelyek új élményt kínáltak a boros közönségnek is.
A március 3. és 5. között megrendezett sétakóstolón, először tűnt fel a Sörszövetség, amely a helyszínen a „Sör mi több” eseménysorozat keretében sörös programmal árnyalta a vörös, rozé és fehér színpalettát. A sörös óra keretében Vásárhelyi István, sörgasztronómus kalauzolásával tehettek kirándulást a sör világában.
A csütörtöki, szakmai napon a vállalkozó kedvű résztvevők megtudhatták, hogyan kell a sört szakszerűen megízlelni (hőmérséklet, illatok, ízek, pohárformák). A vendégek pénteken és szombaton gasztronómiai fogásokat próbálhattak ki, tökéletesen harmonizáló sörökkel. A párok között elsőként a camembertes, szárított paradicsomos falatka mutatkozott be egy friss, szűretlen bajor stílusú búzasörrel. Ezt követte a sörben pácolt, szuvidolt oldalas, coleslaw salátával, amely tökéletes kiegészítője az óarany színű, malátás, enyhén gyümölcsös illatú félbarna cseh láger. Végül, a legmeglepőbb páros, amely maradéktalanul elnyerte minden résztvevő tetszését, a 8 hónapig érlelt, krémesen telt, robusztus Russian Imperial Stout és a narancsos krémmel töltött keserű és tejcsokoládés bonbon duója volt. A rendhagyó társításokkal szerettek volna kedvet csinálni a teszteléshez, keresgéléshez, hiszen minden étel mellé megtalálhatjuk, az ízeket remekül kiegészítő sörpárt.
A Sörszövetség kiemelt témaként kezeli a sör és gasztronómia párosát: számos izgalmas sör-étel összeállítással bizonyította, hogy ennek az italnak méltó helye van a magyar fogyasztók asztalán. „Talán sokaknak meglepő feltűnésünk a bor mellett, de nem azért jöttünk a VinCE-re, hogy áttérítsük a borosokat a sörivásra. Azt szeretnénk, hogy akik eddig nem ittak sört, azok is megismerhessék, milyen sokoldalú és egyre több ízben megjelenő ital a sör, amely nagyszerűen passzol a kedvenc fogásainkhoz.” –mondta dr. Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Három új menüsorral újít a Michelin-ajánlott szarvasi bisztró
Három új degusztációs menüsorral újult meg a Michelin Guide Bib…
Tovább olvasom >Tavaly 20,9 millió hektoliter sört főztek a cseh sörgyárak
Tavaly 20,9 millió hektoliter sört főztek a csehországi sörgyárak, ami…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >