Hitelrontás miatt indíthat pert a Baromfi Terméktanács
A múlt heti berlini agrárkiállításon a libatenyésztőket, a magyar kormányt, az állat-egészségügyi hatóságot súlyosan lejárató kijelentéseket tettek a Négy Mancs állatvédő szervezet ott megjelent képviselői.
A Négy Mancs már nemcsak
állatkínzásnak tünteti fel a magyar gazdák
libatömési eljárását, de azt is
állították: "Ezek az állatok
betegek. A magyar állattenyésztők, a hatóságok
együttműködésével, beteg libák
húsával és májával etetik a
nyugat-európai fogyasztókat." Bárány
László utalt arra, hogy ez a kijelentés aljas
rágalom, és mind a magyar kormányt, mind pedig a
gazdálkodókat hamis színben tünteti fel.
Ezért határozottan visszautasítják a
Magyarország lejáratására vonatkozó
kijelentést.
Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke a Magyar Hírlapnak
kijelentette: pozitív kampányt indítanak a
magyar libamáj külföldi elfogadtatása
mellett. Ezért a berlini sajtótájékoztatón
és vásáron részt vett mintegy húsz
német újságírót március
második felében meghívják egy háromnapos
magyarországi látogatásra, hogy a libatenyésztő
telepeken meggyőződhessenek a hazánkban folyó
szabályszerű munkáról.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >