Hitelbiztosító: tovább bővülhet a takarmányágazat az idén
A takarmányágazat kibocsátása az idén 2 százalékkal 3,45 millió tonnára nőhet, és tavalyhoz képest 8 százalékkal több, közel 270 milliárd forint árbevételt érhet el – írja az Euler Hermes Hitelbiztosító elemzésében.
Számításaik szerint az ágazat bevétele mintegy 240 milliárd forint volt 2017-ben, amikor Magyarországon 3,35 millió tonna takarmánykeveréket gyártottak, tavaly 3,38 millió tonnát, amely az idén meghaladhatja a 3,45 millió tonnát – közölte a biztosító az MTI-vel.
A társaság 2014. és 2019. közötti adatok elemzése alapján megállapította, hogy közel 330 magyarországi takarmánykeverő állította elő az uniós össztermelés több mint 2 százalékát. A magyar takarmányból 1,3 millió tonnát a sertéságazatban, 1,4 millió tonnát a baromfiágazatban használnak fel, 450 ezer tonnát a kérődzőknek, 130 ezer tonnát pedig egyéb célra gyártanak.
Az ország éves takarmánytermelésének 40 százalékét 15 termelőegység állítja elő. A kisebb takarmánykeverő üzemek nagy része jellemzően a saját állatállomány takarmányozására termel, évi 50 ezer tonnát meghaladó kapacitással mindössze 20 keverő rendelkezik.
A biztosító szakértői azzal számolnak, hogy a kisebb üzemek egy része a munkaerőhiány, technológiai, hatékonysági hiányosságok és méretgazdaságossági problémák miatt beruházásait elhalaszthatja és áttérhet a vásárolt takarmányra, amely komoly mértékben átrajzolhatja a piacot.
Bujdosó Tünde, a hitelbiztosító kockázatkezelési igazgatója a közleményben azt taglalta, hogy az ágazat kedvezően teljesít, ám a piacnak szembe kell néznie többek között az éghajlatváltozási trendekkel, a szójadara piacán a szürkegazdasággal, valamint a folyamatosan jelen lévő állategészségügyi kockázatokkal. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csendes offenzívában a sajátmárkák az európai élelmiszerboltok polcain
A sajátmárkák lassan, de biztosan lépnek ki a másodhegedűs szerepből:…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Erős számokat produkált áprilisban a kiskereskedelem
A kiskereskedelmi forgalom áprilisban 5,0%-kal bővült éves szinten, ami meghaladja…
Tovább olvasom >MBH Bank makrogazdasági kitekintés: Növekedési kilátások és kihívások 2025-ben
Az MBH Bank Elemzési Centrumának friss negyedéves makrogazdasági előrejelzése szerint…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >