Hírmorzsák
HírmorzsákCsökkentenék a csomagolóanyagokat. Jelentős FMCG-cégek, többek között a Cadbury Schweppes, a Coca-Cola Enterprises és a Masterfoods írta alá Nagy-Britanniában a Courtauld Commitment elnevezésű egyezményt, amely a felhasznált csomagolóanyagok mennyiségének csökkentését célozza a szektorban.
A KA-VOSZ Zrt. átadta a 75 000. Széchenyi-kártyát. A kkv-szektor 20 százaléka használja már a kártyát, már több mint százezer igényt fogadtak be, és a kihelyezett hitelkeret teljes összege meghaladja a 350 milliárd forintot.
368 ezer négyzetméter új bevásárlóközpont épül Magyarországon. Jövőre várhatóan 17 millió négyzetméternyi új kereskedelmi központ készül el Európában, hazánk az európai listán a 13. helyen szerepel.
Hétszázalékos forgalomnövekedést prognosztizál idén az Auchan Magyarország. Az elkövetkező öt évben 17-20 új üzletet nyit a francia kiskereskedelmi cég.
Svéd tudósok beszélő csomagolást fejlesztettek ki. A kutatók olyan új, digitális papírból készült csomagolóanyagot hoztak létre, amely érintésre akár szóban is tájékoztatja a vásárlókat.
Felavatták a Szentkirályi legújabb gyártósorát. A cég éves gyártókapacitása megduplázódik, azaz az eddigi 220 millióról 450 millió liter/évre emelkedik.
Heineken lett a Brau Unionból. A Brau Union Hungária Sörgyárak még áprilisi közgyűlésén döntötte el, hogy a részvénytársaság neve Heineken Hungária Sörgyárakra változik, amely júniustól lépett érvénybe.
Szőlész-borász világtalálkozó volt Budapesten. A fővárosban rendezték meg a XXX. Szőlő és Bor Világkongresszust. Az eseményen 40 országból 600-an vettek részt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága
A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank…
Tovább olvasom >Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >