Hiperaktivitást és koncentrációzavart okoz az azoszínezék?

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 08. 16. 00:01

Az azoszínezékek egy kutatás szerint hiperaktivitást és figyelemzavart okoznak a gyerekeknél, ennek ellenére az Európai Unió nem tiltotta be őket, mondván: kis mennyiségben fogyasztjuk, így nem jelentenek veszélyt.

A civil szervezetek tovább harcolnak a vegyianyag ellen, addig is minden, azoszínezéket tartalmazó terméken fel kell hívni a figyelmet az esetleges mellékhatásra.
„Esetleges aktivitási és koncentrációs zavarokat idézhet elő gyermekeknél” – elvileg ezzel a felirattal találkozik minden, az Európai Unió területén élő fogyasztó, aki olyan, július 23. után gyártott élelmiszert vásárol, amely E102, E104, E110, E122, E124, vagy E129 jelű színezőanyagot tartalmaz.
A Southamptoni Egyetem 2004 és 2007 között kontrolcsoportos vizsgálatot végzett 3, valamint 8-9 éves gyerekek körében. A Lancetben publikált tanulmány fő tanulsága, hogy az azoszínezékek és a nátrium benzoát tartósítószer együttes fogyasztása több esetben koncentrációzavart, illetve hiperaktivitást okozott a gyerekeknél.
Az eredményeket értékelte az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA), és úgy találta, hogy a kísérlet korlátozott mértékben bizonyította a színezékek hatását, így nem is tiltotta be azok használatát. Ennek ellenére július 23-tól kötelező a vizsgált anyagok jelenlétére figyelmeztető feliratot elhelyezni a termékeken.
Kérdés persze, hogy – még ha korlátozott módon is – de igazolták az ilyen fajta színezékek potenciális egészségkárosító hatását, miért használják azokat még mindig a cégek. Valószínűleg azért, mert a fogyasztók hozzászoktak ahhoz, hogy a gyümölcskészítmények, sütemények, üdítők, krémdesszertek élénk színűek, és valószínűleg nem szívesen vásárolnának meg olyan terméket, amely nem virít úgy, mint amihez hozzászoktak.
Márpedig – mondja Dömölki Livia, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) élelmiszervegyész szakembere – a természetes színezőanyagokkal nem érhető el olyan erős színhatás, mint a mesterséges szerekkel.
Az EFSA a döntésében arra is hivatkozott, hogy az azoszínezékeket csak kis mennyiségben fogyasztjuk, ez pedig nem jelent veszélyt a szervezetre. Ugyanakkor az OFE szakértője szerint azzal nem számoltak, hogy nem csak egyfajta, azoszínezéket tartalmazó élelmiszert fogyaszthat valaki, nem valószerűtlen azt feltételezni, hogy egy gyerek megeszik egy gyümölcsdesszertet, pár cukorkát, és mellé megiszik három deci üdítőt – írja a Világgazdaság Online.

Kapcsolódó cikkeink