HIPA: tovább nőhet a működőtőke-beáramlás

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 06. 19. 11:23

A következő időszakban tovább nőhet a működőtőke-beáramlás, és az első öt hónap adatai is azt igazolják, hogy Magyarországon befektetőbarát a környezet – mondta a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke csütörtök este az M1 aktuális csatornán.

HIPAÉsik Róbert hangsúlyozta, hogy idén az első öt hónapban a HIPA 27 magyarországi beruházásról kötött megállapodást csaknem 549 millió euró értékben. Bízik benne, hogy ezt az összeget tovább lehet növelni, hiszen jelenleg 142 beruházási projektet kezelnek, és ha a tárgyalások kedvezően zárulnak, ezek 3,2 milliárd eurónyi befektetést jelentenének, és több mint 25 ezer új munkahely jönne létre.

Az összesen csaknem 80 milliárd eurós működőtőke-állományt tekintve a legnagyobb befektető Németország közel 25 százalékos aránnyal, és ez tükröződik az első öthavi adatban is, majd az Egyesült Államok következik – közölte.

Ésik Róbert kifejtette, hogy az ágazatokat vizsgálva január-májusban az autóipar állt az első helyen, mivel a működőtőke 34 százaléka ebbe a szektorba érkezett, a második helyen pedig a szolgáltató szektor, a globális szolgáltató központok voltak.

A HIPA elnöke szólt arról is, hogy egy-egy, befektetőknek szóló támogatási ajánlat összeállításakor figyelembe veszik a befektető és a projekt paramétereit, valamint azt is, hogy a tervezett befektetés az ország mely régiójába érkezik. Ésik Róbert hozzátette, hogy a HIPA-nak van egy több mint 600 helyszínt tartalmazó, egyedülálló adatbázisa, ezeket a helyszíneket igyekeznek kiajánlani a befektetők igénye szerint. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink