Hideg és meleg étkezésre is felhasználható idén az Erzsébet-utalvány

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 01. 12. 12:31

Hideg és meleg étkezésre, tehát éttermekben és élelmiszerboltokban is be lehet majd váltani az idén a rövidesen bevezetésre kerülő Erzsébet-utalványt, az új étkezési jegyet – közölte a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója egy, a témában tartott csütörtöki budapesti konferencián.

Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) tulajdonában lévő, az utalványokat forgalmazó cég vezetője elmondta: már több mint 6 millió utalványt gyártottak le december 21-e óta a Pénzjegynyomdában.

Az új utalványokat biztonsági jegyekkel, köztük hologrammal, fémszállal látják el. Hozzátette: meglepetésükre máris kaptak olyan jelzést, hogy valaki az egyik élelmiszerboltban megpróbált beváltani hamis Erzsébet-utalványt, annak ellenére, hogy az még nincs is forgalomban.

Az Erzsébet-utalványokat 300, 400, 500, 600 és 1.000 forintos címletekben gyártják le, a munkáltatók ezek közül választhatnak majd.

Az ügyvezető jelezte azt is, hogy néhány hónapon belül megjelenik majd az Erzsébet-utalvány plasztikkártya változata is, ám az továbbra sem lesz kötelező, így az elektronikus és a papír alapú jegyrendszer párhuzamosan él majd egymás mellett.

Közölte: azokban a boltokban, éttermekben, üzlethálózatokban lehet majd beváltani az Erzsébet-utalványokat, amelyekkel a NÜSZ szerződést kötött. Jelezte: „hipermarket-láncokkal” nincs megállapodásuk.

Utalt arra is, hogy az Erzsébet-utalványok forgalmazásának eredményét – az idén várhatóan mintegy 10 milliárd forintot – az úgynevezett Erzsébet program keretében olyan szociális célokra fordítják, mint például a Soltész Miklós államtitkár által délelőtt bejelentett üdülési pályázatok.

Arról is beszélt, hogy az MNÜA az üdülési csekkek kibocsátását befejezte, és hogy a csekkeket a Széchenyi Pihenő Kártya (más néven SZÉP-kártya) váltja fel.

Közölte, számításaik szerint még mindig közel 11 milliárd forint értékben van „kint” üdülési csekk, ezért az MNÜA kuratóriuma úgy döntött, azok felhasználhatósági határidejét 2012. december 31-éig meghosszabbítja.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink