Hiába a látogatói csúcsok, kevesebbet kerestek idén a food truckosok

Szerző: Trademagazin Dátum: 2025. 12. 03. 11:38
🎧 Hallgasd a cikket:

A látogatói csúcsok mellett sem realizáltak több bevételt idén a hazai food truckosok a Magyar Street Food Egyesület felmérése szerint. A legtöbbet a BBQ-sok és az italosok kerestek, ami jól mutatja, hogy a nagyon kiadós ételek továbbra is népszerűek, de a korábban elfogyasztott egy-két fogás helyett sokan csak egy sült krumplit, vagy egyetlen italt engednek meg maguknak.

Normalizálódott a fogyasztás az idei Food Truck Show-kon az előző évekhez képest, de ez elősorban a kiemelkedő látogatószámnak köszönhető a szervezők tapasztalatai szerint. Az egy főre jutó költés továbbra is sokkal visszafogottabb, mint néhány évvel ezelőtt, a látogatók ma már sokkal tudatosabban figyelnek arra, mire adják ki a pénzüket. Ennek előnye, hogy látványosan kevesebb étel kerül a kukába, de miközben régebben a vendégek egy-egy séta során több fogást is megkóstoltak, ma a második kör után legfeljebb egyetlen ételt választanak.

A termékek népszerűségi listáján továbbra is jól teljesítettek azok a fogások, amelyek rendhagyóak vagy kifejezetten kiadósak, még akkor is, ha nem tartoznak az olcsó kategóriába. Ugyanakkor a szervezők szerint egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy egy stand kínál-e 3000 forint alatti, belépő fogást. A tapasztalat az, hogy ahol 2900 forintos étel is szerepel a menüben, ott sokkal több látogató áll meg. Lehet, hogy végül nem ezt a legolcsóbb opciót választják, de szívesebben ott maradnak, beállnak a sorba, és végül költenek is.

A fogyasztási szerkezet legnagyobb változása az italok piacán látszik. Miközben sokan már nem engedhetnek meg maguknak nagyobb vagy kiadósabb ételeket, a rendezvényeken az ital továbbra is a legolcsóbb és legelérhetőbb fogyasztási cikk, így ezen a területen mutatkozik a legnagyobb növekedés.

“Az italosok forgalmi növekedése is visszaigazolta a tapasztalatainkat, miszerint az emberek szeretnének részt venni az ilyen típusú gasztroeseményeken, de sokan nem tudnak több pénz elkölteni, mint amennyibe a rendezvény legolcsóbb terméke kerül. Az idei Vámház körúti autómentes napon például 140 ezren fordultak meg, a fogyasztás mégis kifejezetten alacsony maradt a tömeg nagyságához képest. A tapasztalat az, hogy egy átlagos, ötfős család pár éve még három-négy adagot vitt haza, idén viszont kettő-háromnál többet nem engedhetett meg magának. Ennek ellenére az ingyenes eseményeken a látogatószám növekedése valamennyire kompenzálta a kereskedők forgalmát – mondta el Horváth Zoltán, a Food Truck Show-k egyik főszervezője és a Magyar Street Food Egyesület elnöke.

A legnépszerűbb churrosos idén 50 kilométernyi churrost adott ki rendezvényeken, ez 125 körnek felel meg egy atlétikai futópályán, mégis 10 százalékos visszaesést tapasztaltak az előző évhez képest. Velük szemben a legaktívabb BBQ truck 3,5 tonna húst sütött meg és értékesített, és bár ez az egyik legdrágább műfaj, mégis 10 százalékos növekedést értek el.

Az egyik legsikeresebb burgeresnél 57 500 eladott burgerrel 8050 kilogramm, azaz közel nyolc tonna angus marhahús fogyott – ők is visszaesést tapasztaltak az előző évhez képest. Érdekességként megosztották, hogy ennyi burgerhez 865 liter ketchup, 1,15 tonna cheddar sajt, három tonna hagyma és 800 kilogramm uborka fogyott el idén. A hasábburgonya-adagok száma 28 500 volt, ami összesen 7,2 tonna sült krumplit jelent.

A kereskedők teljesítménye között nagy különbségek látszanak, és rengeteget számít, ki milyen felszereltséggel, technológiával és rutinnal dolgozik. A tapasztalt vállalkozók azért tudnak kimagaslót hozni, mert felkészültek arra, hogy a vendégek hullámokban érkeznek, és rövid idő alatt kell nagy tömeget kiszolgálni – tette hozzá Horváth Zoltán, a Food Truck Show-k egyik főszervezője és a Magyar Street Food Egyesület elnöke.

A Street Food Egyesület szerint a fesztiválkitelepülések továbbra is nagyobb kockázattal járnak, mint korábban, de ezek adják a legjobb lehetőséget arra, hogy a kocsik megismertessék a kínálatukat a közönséggel. A tapasztalat az, hogy szinte minden ilyen rendezvény után érkezik a Food Truck Show szervezőkhöz egy-egy új megkeresés céges catering eseményekre, amelyek száma az elmúlt évek visszaesése után mostanra újra növekedésnek indult.

Kapcsolódó cikkeink