Hetvenféle sört kínálnak a nyíregyházi V. SóstóSerFeszten
Csaknem hetvenféle sört kínálnak a péntektől vasárnapig tartó V. SóstóSerFeszten Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn, ahol számos különleges ízesítésű, hazai és külföldi kézműves sört is megkóstolhatnak a látogatók.
A kínálatban szerepelnek majd belga, osztrák, német, cseh és angol sörök, bemutatkozik a Főzdebusz, valamint itt lesznek a debreceni, budapesti és miskolci sörfőző műhelyek – mondta Kosztyu László, a szervező cég ügyvezetője a sörfesztivált beharangozó szerdai sajtótájékoztatón a nyírségi nagyvárosban.
Elárulta, hogy az elmúlt évek tapasztalatai szerint a gyümölcs ízesítésű söröket kedvelik leginkább a látogatók, az elmúlt két évben a cseh meggyes sörből fogyott a legtöbb.
A rendezvény, amelyet idén is a Krúdy Vigadó melletti sétányon tartanak, ingyenesen látogatható – tette hozzá Kosztyu László.
A fesztiválon a sörök mellé többféle ételből is válogathatnak a látogatók, lesz lacikonyha, kínálnak megyei gasztronómiai különlegességeket és street-food ételeket is, a napközbeni szórakozásról bábszínház, népi kézműves és néptáncbemutatók, délutánonként pedig a helyi zenei együttesek és tánccsoportok gondoskodnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Elindult a 10. Olasz Gasztronómiai Világhét – az olasz ízek, kultúra és innováció ünnepe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AB InBev válthatja a Heinekent a UEFA hivatalos sörpartnereként 2027-től
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >150. születésnapján tér vissza a legendás Bud sör Németországba
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Felmérés: A magyarok 98 százaléka használja a visszaváltó rendszert
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 10 tonna állateledel gyűlt össze a Lidl jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A dm tovább erősítette online és offline szolgáltatásait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

