Hétvégén a VinCE 2011-re figyelnek a borászok

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 03. 17. 14:48

Többek között 130 borász-, illetve borkereskedői stand, 20-nál több ültetett kóstoló, nemzetközi és hazai szakemberek borral kapcsolatos előadásai várják a VinCE 2011 „boreseményre” látogatókat a budapesti Grand Hotel Royalban szombaton és vasárnap – mondta Németh Ágnes főszervező.

Mint a Decanter magazin magyarországi főszerkesztője hangsúlyozta, az idén második alkalommal megrendezett VinCE nem hagyományos borfesztivál: két napon át nemcsak bele lehet majd kóstolni több száz hazai és külföldi borba, pezsgőbe és pálinkába, hanem az érdeklődők előadásokra, workshopokra is beülhetnek. A borászok is bővíthetik ismereteiket, de az is jól fogja magát érezni, aki semmit sem konyít a borokhoz. Az egyik vezető pezsgőház, a Billecart-Salmon tulajdonosa, Denis Roland Billecart például maga kóstoltatja pezsgőit, és mesél a champagne-készítés titkairól – említett példát a főszervező.

Németh Ágnes elmondása szerint a VinCE 2011-en 150 kiállító vesz részt: köztük 130 boros, rajtuk kívül tíz pálinkafőzde, valamint gourmet-kiállítók, például sajtokkal, sonkával, kávéval. Az előadótermekben Warren Winiarski például Kalifornia legjobb borait mutatja be, Pierre Montégut és Szepsy István Sauternes-Tokaj mesterkurzust tart, Sarah Jane Evans a sherryről ad elő, a Borkütyük program során pedig olyan eszközökkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, mint az aerator, a „tanninszelídítő” vagy a zamatzár.

A rendezvény nevében a CE rövidítés Közép-Európa angol nevére utal, mert a szervezők hosszú távú célja, hogy a régió vezető borszakmai rendezvényévé tegyék a VinCÉ-t. „Manapság ha valaki az olasz borokra kíváncsi, elmegy a Vinitalyra, ha a franciákra, elutazik a Vinexpóra. Azt szeretnénk, ha a közép-európai borokkal kapcsolatban egy idő után már az összes külföldi borvásárló és borszakértő hozzánk jönne” – fogalmazott Németh Ágnes.

Mint hozzátette, jelenleg még egyértelműen a magyar borok állnak a középpontban, de több kiállító érkezett Romániából, Csehországból, Szlovéniából és Szlovákiából is; lesz mesterkurzus a balkáni borokról vagy – régiós kitekintéssel – az olaszrizlingről. A környékbeli országok borkereskedői, újságírói közül is többen jelezték részvételüket, de még egy kínai importőrt is sikerült idecsábítani – árulta el a főszervező. A rendezvény részletes programjairól és a jegytípusokról az érdeklődők a www.vince2010.com honlapon találnak részletes információt – írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet Online.

Kapcsolódó cikkeink