Hétszer annyi a háztartásonkénti adósságunk, mint a szlovákoknak

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 04. 02. 00:06

A gazdasági válság sújtotta háztartások óvatosabbá váltak vásárlási szokásaikban. A fogyasztási hitelek piaca – mely szorosan kötődik a háztartások fogyasztásához – , megszenvedte az elővigyázatosságot – áll a Cetelem kiadványában.

Az újonnan kötött hitelek terén több országban jelentős visszaesés figyelhető meg, a fennálló hitelállomány a 2010-es Cetelem Körkép által vizsgált nyolc ország körében összességében 2,4%-os csökkenést mutat.
A táblázatban szereplő országok körében a legnagyobb visszaesést (10,4%) Olaszországban regisztrálták, őket követik jóval kisebb állományi adatokkal rendelkező szlovákok  (8,8%) és a jelentős piaccal bíró spanyolok (8,1%). Hazánk ebben az összehasonlításban – gyakorlatilag az állomány szinten tartásával – átlag felett teljesített.
Az egy évvel korábbi 6%-kal szemben 2009-ben a megkérdezett honfitársaink 10%-a válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy a következő 12 hónapban növeli-e a megtakarításait, de ezzel még mindig jelentősen elmaradunk a vizsgált 12 ország 34%-os arányától.
Eközben az oroszok 63%-a, a spanyolok 47%-a és a portugálok 45%-a vélekedett hasonlóképpen a megtakarításokról.
A háztartásonkénti átlagos fogyasztási hitelállomány 2009-ben a vizsgált országok körében a németeknél, a spanyoloknál és a portugáloknál volt a legmagasabb, ebben az összehasonlításban a szlovákokat, az olaszokat és a cseheket is megelőzzük.
Magyarországon az egy háztartásra jutó fogyasztási hitelállomány 3226 euró, ami átszámítva 850 ezer forintot jelent. A feleannyi háztartással rendelkező szlovákok messze nem adósodtak el ennyire, náluk átszámítva 120 ezer forint az egy családra eső tartozás.
A friss jegybanki adatok szerint a március 1-jétől életbe lépett hitelezési szigorítás miatt sokan előrehozták hitelfelvételüket, ennek megfelelően februárban jelentősen megugrott a hitelszerződések összértéke. A rendelet devizanemenként korlátozza, mekkora lehet a bankok által folyósított hitelnek az ingatlan értékéhez viszonyított aránya – közli a penzcentrum.hu.

Kapcsolódó cikkeink