Hétszázötven milliárd forint támogatást kap a magyar élelmiszeripar

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 03. 25. 11:45

Az élelmiszeripar az egyik legnagyobb feldolgozóipari ágazatnak számít Magyarországon, amely az elkövetkezendő hét évben óriási lendületet kaphat. A tárca komoly fejlesztési tervet készített elő, a korábbi uniós ciklushoz képest jelentősen nagyobb keretre, mintegy 750 milliárd forintra pályázhatnak majd az ágazat szereplői – idézi Felkai Beátát, az Agrárminisztérium Élelmiszergazdasági és -minőségpolitikai Főosztályvezetőjét az Élelmiszeripar jövőjéről szóló online konferenciáról az agrarszektor.hu.

Az Agrárminisztérium főosztályvezetője előadásában kitért arra, hogy Magyarországon az élelmiszeriparban jelenleg 4211 vállalkozás működik, közel 14300 főt foglalkoztat, az ágazat árbevétele meghaladja a 3.688 milliárd forintot. Mivel az elmúlt években megduplázódott a szektor nyeresége, így 30%-kal nőttek a bérek is.

Felkai Beáta emlékeztetett arra is, hogy az élelmiszeripar támogatottsága a 2014-2020-as időszakban elérte a 468 milliárd forintot. Ez az összeg a következő hét évben – a Vidékfejlesztési Programban – közel a duplájára nő, így mintegy 750 milliárd forintra pályázhatnak majd az élelmiszeripar szereplői.

A támogatások már az idei évben elindulnak. Az első félévben 50 milliárd forintos keretre a mikro- és kisvállalkozások – elsősorban eszközbeszerzésre – nyújthatnak be pályázatot, míg a második félévben 200 milliárd forintos forrásból a nagyobb vállalatok beruházásai valósulhatnak meg. (agrarszektor.hu)

 

Kapcsolódó cikkeink